Mint kiderült nézett miközben aludtam. Sok apróság zavar, az egyik ha néznek miközben alszom.
Viszont ha már nézel miközben alszom legalább hagyd, hogy aludjak, ne ébressz fel.
- Ébresztő! - felébreszted, oh igen. A tévé előtt fékvős, lebegős alvásról volt szó, ezt szerettem a legjobban és ő úgy riasztott fel belőle, mint ahogy azt vártam tőle.
- Hogy jutottál be?
- Sehogy, csak képzelsz.
- Mi? Hülye vagy?
- Te vagy az, ha ezt beveszed. Illetve hülye is vagy, mert nem zártad be az ajtót.
Olasz kaját hozott. A dobozra egy cím és egy név volt írva, amit megpróbált valaki átsatírozni, nos igen lehet, hogy lopta. Amikor megkérdeztem mi ez, nem válaszolt. Lopta.
- Nekem adnád a veséd, ha szükségem lenne rá? - boci szemekkel nézett rám, én meg fulldokoltam a mártásban.
- Mi van? Szükséged lenne rá?
- Nem most, de ha majd talán egyszer.
- Hát, ha a vércsoportunk egyezik és nincs más lehetőséged és elárulod a neved akkor igen, megkaphatod a vesém. - megkönnyebbült, mintha ez az ígéret mindent helyre tett volna, csak ez kell a boldogsághoz. Megkönnyebbült.
- Köszönöm. - őszinte volt, mint amikor a kisgyerek aki megköszöni az esti mesét az édesanyának. Tudom, hogy én tettem neki a legnagyobb ígéretet, tudom, hogy hitt nekem és azt is tudom, hogy be is tartanám amit mondtam.
Hitt nekem.
Kiültünk az erkélyre, azt mondta ezt a helyet szereti legjobban és nem csak a lakásomban, hanem az egész városban. Messzire ellátni, de nem ez tetszett neki benne legjobban. A ház előtt álló fa épp az erkélyemig ér, néhány ágát kézzel is elérni, neki ez tetszett.
Elkezdett beszélni a fáról, a fáról ami nekem eddig semmit sem jelentett és ahogy ültem és hallgattam úgy éreztem ha valaki holnap ki akarná vágni ezt a fát én a törzséhez kötözném magam és képes lennék meghalni.
Ez az én fám.
Ezt teszi az emberrel ez a fickó, valamit másképp látsz tőle.
Néztük a fát, a várost, szívtuk a "francia" cigit érzetük a szellőt amely eső illatot hozott, valahol a távolban már dörgött az ég.
- Imádom amikor jön a vihar, imádom ami előtte van és imádom ami majd utána jön.
- Tudom.
- Honnan? - nem azt vártam, hogy "tudom"
- Olyan vagy mint én.
- Akkor mond el miért szeretem, miért ez a legjobb?
- Amikor érzed, hogy jön a vihar kiülsz ide és várod. Imádod az eső illatát a szélben, imádod ahogy percek alatt eltűnik a nap. Ránézel a hőmérőre és egyre csak lefele halad. Látod, hogy távol a hegyeknél már villámlik és amikor meghallod az első dörgést tudod, hogy jön.
Ha jól gondolom azt szereted amikor hirtelen elkezd szakadni. Elmos mindent, de nem tart sokáig. Utána amikor az utcán vagy alig látsz embert. Ha olyan vagy mint én csak állsz a buszmegállóban és a közlekedési lámpákat figyeled. Piros, sárga, zöld. Életem egyik legnagyobb tévedése is lehetne a következő feltevés, de tudom nem lesz az. Mindig arra gondolsz értelmetlen ilyenkor ez a lámpa, mert senki sem ül kocsiba, mindenki otthon van. A lámpa csak vált és vált, a lámpa megvan győződve arról, hogy fontos, de éppen akkor abban a percben értelmetlen. Ilyenkor elgondolkozol. Ami néha alapfeltétele a biztonságnak, hogy lehet ennyire fölösleges.
Majd beleszippantasz a friss levegőbe és felszállsz a buszra. Nézel ki az ablakon, nézed azt a kevés embert aki épp kint van, figyeled a tócsákat, az eget. Biztonságot érzel, az eső megnyugtat, megvéd. Különleges alkalom.- meghallottuk az első dörgést, közeledik.
- Ki vagy te? Honnan ismersz?
- Egyszer majd álmodsz róla és megtudod.
Nem rövid vihar volt, hanem hatalmas. Végignéztük, ahogy ideér. Az utcák üresek lettek, a kocsik eltűntek, a jelzőlámpák járták a köreiket piros, sárga, zöld, piros, sárga, zöld.....
A tévében olyan izgalmas műsorok mentek, hogy inkább nem is néztük, még a végén szívroham vitt volna el valamelyikünket a ténytől, hogy milyen nevet kapott a kis kölyök panda.
Ő koktélt akart inni.
Kimentünk a konyhába én neki láttam a koktél készítésnek ő pedig gitározott.
A koktél készítés abból állt, hogy csomó gyümölcsöt összeturmixoltam majd az otthon található alkoholok egy részéből öntöttem hozzá. Megráz, megráz, összekever, kiönt.
Oda adtam neki, de még énekelt. Viharokról énekelt a szövegre persze nem emlékszem, jó volt, beteg, művészi. És a hangja... néha nem is figyelem mit mond, csak elveszem a hangjában.
Bele ivott a koktélba, vártam hogy kiköpi, de ízlett neki. Nekem is. Fogalmam sincs mi milyen menyiségben került bele. A vihar csendesült, a koktél fogyott.
- Köszönöm.
- Szívesen, mit?
- Az ígéreted. - majdnem sírtam - tudom, hogy komolyan mondtad.
- Úgy mondtam.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy megígérhettem.
Felállt és elindult az ajtóhoz.
- Nem akarom, hogy elmenj! - nem akartam.
- Úgyis jövők még.
Kinyitotta az ajtót és lement a lépcsőn. Eszembe jutott, amikor először ment le azon a lépcsőn. Az a kép, a kalimpálása, a káromkodás beleégett a fejembe. Akkor elkellet volna esnie, oda illett volna.
Most meg olyan nemesen ment. Egyenes tartás. Más ruha kellet volna csak rá, most szakadt pólóba volt, szűk farmer és borosta. Más ruhába, szőr nélkül igazi kis számítógép zseninek nézett volna ki. Csak ment, ment. Lassan kimérten. Valahol éreztem, tudtam, akartam, hogy megtörténjen.
Úgy gurult le az utolsó 4 lépcsőfokon, mintha valamin elcsúszott volna. A lábai a levegőbe emelkedtek, kezei összevissza csapkodtak, a káromkodások összefolytak érthetetlen szöveggé én pedig a lábtörlőn feküdtem és nevettem.
- A lépcsők királya én voltam. Soha neme sem még le egyről se, soha.
- Szerencsétlen. - fuldokoltam a nevetéstől. Ő hirtelen felállt, leporolta magát, szemével ötször megölt.
- Találkozunk nem sokára, vigyázz a fádra. - majd elsétált.
Öt percig ültem még ott a nevetéstől már könnyeztem.
Vigyázni fogok a fára.
Ezt is megígérem, már két ígéret. Életem két legfontosabb ígérete.
Miután elment én is elmentem. Nem volt semmi különös dolgom, de vihar után kint a helyem. Az évben ez volt az addigi legnagyobb. Mentem vásárolni, az úton ágak hevertek, az ereszekből csöpögött a víz. Az úton alig ment pár autó azok is nagyon ritkán, a lámpák csak váltakoztak.
Sokszor azon gondolkodom, ha elveszteném az emlékeimet, vajon mi lenne az új kedvencem. Akit szerettem ellenséggé válna, és az egykori ellenség a legszimpatikusabb személy lenne. Amit elítéltem szimpatikus lesz. A régi hittel ellentétesen cselekszem majd.
Lehet utálnám az esőt.
Lehet ráhívnám a rendőröket az én névtelen barátomra.
Ha beállítana és azt mondaná beteg, ha jönne, hogy betartsam az ígéretem én nem tudnám ki ő és elküldeném. hülyének nevezném. Magára hagynám. Ez nem történhet meg. Nem felejthetem el.
