Leltár??

Alapvető emberi félelmek. Elveszíteni valakit és elveszni. Elesni. Összetörni. Félünk attól, hogy megbukunk, félünk a veszteségtől, félünk attól hogy még emlékek se maradnak utánunk...

Vannak akik örökké élnek, halhatatlanok. Emberek akik felejthetetlent alkottak. 

Mindenki vágyik arra, hogy halála után emlékezzenek rá. Rokonok és emberek akiket megérintett, akikre hatással volt és megérintett.

Halottak napján a gyertya égetések alkalmával mindig szemet szúrnak azok a sírok amelyeken nincs se virág se gyertya, a sírkövek amelyek mellet senki sem áll.

Megsüllyedve, megroskadva, kopottan. Elfelejtették a rokont, az egykori barátot. Talán már nincs aki emlékezzen rá. Lehet valahonnan a távolból még él az emléke de már csak halványan, pár kép semmi több.

A szíven összeroppan ha belegondolok talán sok év múlva valaki ugyanígy nézz majd az én síromra. 

Ha az ember maradandót alkot nem felejtik el. Hősök, feltalálok, írok, színészek és zenészek, legendák...

És ki felejtené el szüleit ha valaki alkothat maradandót az életben az a szülő. 

Persze sokszor nem a szép tettekért emlékszünk. Diktátorok, tömeggyilkosok, a legnagyobb csalók, a legszívtelenebb alakok az ő nevüket is tudjuk.

Mennyi idő van még halhatatlanná válni, mennyi ideig létezünk?

A lélekvándorlással újjászületünk. Új test régi lélek.

Valaki hisz benne, mert új esélynek, egy új kezdetnek fogja fel.

Más retteg tőle, mert úgy gondolja börtön.

Van aki nem hisz benne, úgy gondolja minden ember egyszeri és megismételhetetlen.

Én reménykedem, hogy csak egy életet kell végig élnem, nem szeretnék itt lenni a legvégén. Nem akarok a pokolban élni.

A világ robog a vég felé. Minden tökéletesen ellet rontva. 

Lehet ilyen-olyan világvége elméleteket gyártani a lényegen sokat nem változtat az időpont és a pusztulás formája, egyszer vége lesz.

Akarjam leélni a 62. életemet valahol a téboly középpontjában?

A bőrömet égesse fel a nap miközben  harcolok az életemért, amelyből minden bizonnyal még jó sok van?

A biztonságos élet látszatát fent lehet tartani, de valójában mind ingatag talajon járunk.

Mind felelősek vagyunk a végért.

Változtatni már nem tudunk, ha most kezd el minden ember szelektíven hulladékot gyűjteni nem lesz szebb holnapunk.

Ha most találnák fel az alternatív folyamatosan megújuló környezet barát mindenki számára elérhető energia forrást, akkor sem lennénk megmentve.

Semmi sem tarthat örökké.

Nem lehet tudni mi meddig tart. Fogalmunk sincs lesz-e a Marson lakótelep és bevásárlóközpont, nem tudjuk lesz-e korlátlan sejtmegújulás, lehet-e majd klónunk és folytathatunk-e telefon beszélgetést E.T. utódjaival.

Nem tudhatjuk, hogy természeti katasztrófa, élelem és vízhiány, milliárdokat elpusztító vírus, vagy az emberi kéz pusztít el mindent, de egyszer még a hallhatatlanokra se lesz ki emlékezzen.

Mi emberek tettünk és fogunk is tenni azért, hogy ne legyen minden tökéletes.

Háborúzni fogunk.

Lesz aki majd biztonságos helyről parancsolgat és leszarja mennyi ember hal meg, hány ember élete megy tönkre csak azért, hogy a célját elérje, ami minden bizonnyal egy újabb trófea lesz.

Lesz aki az igazáért, a jogaiért, az életért fog ölni és meghalni.

Szennyezni fogjuk az amit beszívunk, amit megeszünk, amit megiszunk.

És mi emberek tettünk és tenni fogunk azért, hogy lehessen még remélni a tökéletest.

Védeni fogjuk a környezettet és a békét hirdetjük, talán lesz aki térdre ereszkedik becsukja a szemét és imádkozik....