Hős, Anya

Ahogy a tévé mutatja őket. Hősök akik melegítőben, vagy sztreccs ruhában ugrálnak házról házra életeket mentve. 
Hős.
A szó amely annyi mindent jelent. Eszünkbe jutnak a képregények főhősei,azok akik vigyáznak ránk. Férfiak akik a tűzből hozzák ki a gyengéket. Orvosok akik megmentenek. 
Hősök.
Anyák.
Minden ember életének legnagyobb hőse az anya. A legnagyobb ajándék, a legőszintébb tükör, a hang amelyre álomba merültünk, a szemek melyben minden pillanatban elveszhetnénk, a kezek melyek elűzik a fájdalmat, áldozat amit nem lehet meghálálni.
Azt, hogy köszönöm nem lehet elégszer mondani, nincs annyi ölelés, nincs az az ajándék, talán nincs tökéletes szó.
Köszönöm.
Százszor.
Ezerszer.
Nem lesz elég.
Millió hősöd lehet, Édesanyád csak egy, és ő aki valóban megmenti az életed.

Day old, day old, day old

Day old, day old, day old, day old blues

Szeretett elesni. Szeretett porba hullni.

Egyre közelebb került  a végéhez, érezte a csontjaiban, hogy már nincs sok a széthullásig.

Kézen fogva sétált saját magával.

Összevesztek mindennap.

El akarta engedni a kezét és odamenni valaki máshoz, létezőhöz és nem csak egy árnyékhoz.

De az árnyék üldözte, ott volt mögötte.

Éjjelente megszabadult, ült a sötétben és mosolygott.

Látod az arcát? Belenéztél már a szemébe?

Nem lát téged, nem hal téged.

Saját magával sincs jóban de ragaszkodik.

Nem ismered, ő se magát.

Eladta a lelkét.

Mocskos üzlet.

Megszennyezte a várost.

Tűzbe fulladt.

Vízbe égett.

Csukott szemmel látta tisztán a mindenséget.

Válaszokat akart, mindenki felelt.

Nem hallotta a szavakat, fejében énekelt.

Sétál az utcán. Elsétált melletted.

Csak egy árnyék, üres elme.

Elveszett az életében.

Day old, day old, day old

Day old, day old, day old, day old blues

A Beautiful Lie 2.0

Tény, hogy amit most láttunk múló látvány.

A változás természetes, ez a változás nem az.

A fő bűnösök mi vagyunk. Nem csak a nemzedék hanem a faj.

Könnyű fennhangon hirdetni a békét, a környezetvédelmet, könnyű mondani, hogy ne dobd el a szemetet, ne szennyezz autókkal, ne pazarolj. A legkönnyebb ülni és mondani ezt meg azt.

Minden változik a népesség növekszik, az ember egyre nagyobb területet sajátít ki. Irtja, szennyezi azt ami az útjába áll. A tartalékok vészesen fogynak a nem megújuló energiaforrások kimerülnek, és mi lesz majd velünk ha nem tudunk repülőkkel és autókkal eljutni A pontból B-be? Mi lesz ha nem tudunk mivel fűteni az egyre hidegebb teleken? Ha majd gyerekein gyerekeinek unokái nem tudnak megvacsorázni? Ha nem lesz víz amit megigyunk?

A harmadik világháború minden bizonnyal energiaforrásokért, vízért, földért, élelemért fog kitörni.

És a végén nem lesz győztes oldal ha már nincs mit megszerezni győztes sem lehet.

Remélem halálom után a lelkem nem költözik át egy új testbe, hogy egy új életet kezdhessek újra meg újra és újra. Maga lenne a tökéletes büntetés a reinkarnáció mindannyiunknak. 

Minden egyes élettel egyre erőteljesebben tapasztalhatnánk azt, hogyan változik a hely, amely egyszer még az arany földje volt igazi pokollá.

A helyzet most sem éppen ígéretes mi lesz itt 20-30 év múlva?

"A FAO (Ensz Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) legutóbbi megállapítása,hogy a Földön 800 millió ember nem jut elegendő élelmiszerhez.Földünk 6 milliárd lakosságának ez 13%-a."

Hatalmas különbségek vannak bizonyos rétegek között. Van ahol millióan halnak éhen, míg máshol abból jutnak vagyonokhoz emberek, hogy fogyasztó szereket árulnak.

El tudott képzelni, hogy nincs mit enni ebédre? 

Ismered azt az örömöt amit egy kiló kenyér nyújthat?

Tudod milyen amikor nem tudsz aludni az éhségtől?

Mit tennél ha nem folyna a csapból víz?

Milyen érzés lenne úgy élni, hogy nem mersz kimenni az utcára mert leütnek egy palackos víz áráért?

Egyre több ember tud majd választ adni ezekre a kérdésekre.

Egy utolsó kérdés: Tudunk változtatni?

.

Ha megszoktuk a kényelmet nagyon nehezen mondunk le a klímás lakásról és a szuper autóról.

Ha megengedhetjük magunknak a legmárkásabb holmikat nem fogjuk eldobni magunktól.

Van egy réteg akik mindent megtesznek azért, hogy az ég kék legyen, a levegő friss, a víz tiszta, de ez nem elég.

Az utolsó nemzedékek szenvedni fognak, harcolnunk kéne a bolygónkért de képtelenek vagyunk.

A jégsapkák olvadnak, a készletek kimerülnek, valakiknek több jut és van akiknek semmi.

She lives in a fairy tale...

"Apám szerint a világ, melyben élünk, nyers és sokszor durva. Olyan, mint a kutya, melyet egész életében vertek, ezért megmar minden óvatlan kezet. Mindig azt mondta, épp emiatt van szükségünk arra, hogy álmodjunk. Mert az álmok édesítik meg létünk minden percét, azok szelídítik meg az elvadult kutyát. Azt mondta, akárhányszor ébredünk is fel, meg kell őriznünk ezt a képességet. Kölyökként nem értetem minden szavát. Nem értettem, mit is akar mondani. Ma viszont már mindent értek. És hiszek neki..."
/Noel Péter - Hernyó/

Látta a napot az égen, érzete a meleg sugarakat az arcán, beszívta a friss virágillatot.
Füzeteket írt tele a jövőjével, álmokat színezett ki, becsukta a szemét és a megálmodott világban élt.
Ugyanúgy sétált mint bárki más, nevetett, élt, lélegzett de mindez csak a  tökéletesen megtervezett látszat volt.
Képzelt emberekkel kávézott délutánonként, karriert épített, látta a piramisokat és annyi barátot gyűjtött össze amennyit akart és mind olyan volt amilyenek ő akarta látni őket.
Nem vette észre magát  a kanapén a szürke falak között ábrándoktól kábult mosollyal heverve.
Nem tudták megmenteni.
Nem hallotta őket.
Nem látott senkit aki valóban élt.
Egy álomképbe ölelkezve élte életét, üres szemmel tekintve mindenre ami valós.
Nem vette észre az álmait az életében.
Saját magát verte át.
Minden amit akart két lépésre volt tőle mégis mindennap elment mellette.


Saját magát temette el álmokból épített várba nyugszik.
A sárkány nem őrzi tudja úgysem szökik szelleme, nincs már ki megmentené.


/Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni./

Szenny, hulladék....emberek

Annyira hihetetlen.
Van egy pillanat, egy kibaszot pillanat és minden teljesen felfordul. Nem tudod hogy vajon ez a következő pillanat lesz, csak tudod hogy előb utóbb ott lesz az a pillanat amikor kurvára nem kapsz levegőt...
Sétálhatsz az utcán, feküdhetsz az ágyadban, vacsorázhatsz egy éteremben, beszélgethetsz egy régi ismerőssel és aztán elég egy telefon és minden megfordul. Nem feltétlenül ellened játszanak a dolgok, de mégis megszívod.


Elsősorban nem szeméttel és hulladékkal szennyezzük a földet hanem saját magunkkal és az elcseszett életünkkel, az elmebeteg elménkkel. Kiszámíthatatlan dögök, szennyező hulladék, elszabadult vírus.
Ha mindenki pisztollyal járkálna és bárkit szabadon lelőhetne akit nem csíp akkor kiirtanánk saját magunkat.


Mindenkiben csalódhatsz.
Abban is akit utolsó helyre tennél a sorban, akiből nem néznéd ki.


Nem az a legrosszabb ha téged bántanak, hanem ha azt akiért odaadnád a kezed. Az az igazi pofon.

127 óra

Letöltöttem és beletekertem sikeresen a legdurvább részbe kapcsoltam bele, úgyhogy még aznap éjjel megnéztem mert nem hagyott nyugodni.

Lényegében annyit én nem éltem volna túl, kinyírtam volna magam, bár amilyen mázlis vagyok lehet, hogy a szikla pont a fejemre esett volna.

Osztálytársam mesélt  a filmről, már akkor egyértelmű volt nem lesz könnyű darab, főleg mert valóságon alapszik.

A karakter nagyon szimpatikus James Franco tökéletesen teljesített hozta a  szabad szellemű, sokoldalú, vicesekedő, elkeseredett, kitartó mérnők-őnkéntesmentő-túravezető-hegymászót.

A szituáció, a helyszín nagy kihívást jelenthetett a rendezőnek és színésznek és a végeredmény a nézőnek.

A történet nem bonyolult és bármely túrázóval megeshet, egy rossz mozdulat és a következmény a kilátástalanság. Esetünkben Aron-t egy szikla láncolja egy szakadékhoz maga alá szorítva a hegymászó kezét. A jelenet ahogy az elején próbálja kiszabadítani magát tökéletes, az arcjáték, az erőlködés, megrázó. Én két óra után lettem volna idegi roncs, mozogni nem tudok, segítséget hívni nem tudok, élelem és víz nem sok és tudom feltehetőleg a kezemnek rövid időn belül annyi ha valaki nem talál meg.

A videó kamerás jeleneteket mellet nem lehet elmenni szó nélkül üzenet a szülőknek, képzeletbeli rádió interjú, vallomások. Egyszer elkeseredett máskor pedig mintha csak megállt volna pihenni míg elmúlik a hosszú séta miatti görcs a lábából és közben elszórakoztatja magát addig amíg újra útnak nem indul.

A hallucinációk főleg a viharos, hát le a kalappal a rendező előtt, remekül megoldotta.

A színészi játék kifogástalan nem hiába kapott ennyi jelölést.

Talán az első két napot ki lehet bírni épp ésszel, de a harmadik reggelen többségünk elveszítené a hitét, én mindenképpen. 

Hatalmas lélekjelenlét, kitartás, fegyelem, erő és elhatározás kell ahhoz amit ez az ember megtett az életéért. Eltörni a saját csontjait, hogy aztán kezét leamputálva szabadulhasson a sziklától ami egész eddig csak rá várt sokunknak elképzelhetetlen. Én egy késsel lehet egészen más vágtam volna el és nem a kezem. 

Amikor a "műtét" sikerül és csak bámul véresen, megdöbbenve.... nincs szó arra az arcra.

Minden tiszteletem övezi a hegymászót akivel ez tényleg megtörtént, nagy döntést hozott meg. Lehet sokak egy ilyen trauma után nem bírnának felállni, míg vannak akik ugyanúgy folytatják tovább.... A végén a mosoly a medence szélén.... ha valaki végig nézi a filmet, ha együtt szenvedi végig  a napokat a szereplővel, ha érzi a kilátástalanságot, ha eltudja képzelni azokat az érzéseket, ha átéli  a pillanatokat amiket a főhős akkor látva a végén ezt a mosolyt a barátjának érzi és megkönnyebbül, mert tudja nem veszítette el a barátját se fizikailag se pedig emberileg, nem egy összetört ember került ki a kanyonból hanem egy még erősebb ember.

http://www.port.hu/127_ora_127_hours/pls/fi/films.film_page?i_film_id=115381

Leltár??

Alapvető emberi félelmek. Elveszíteni valakit és elveszni. Elesni. Összetörni. Félünk attól, hogy megbukunk, félünk a veszteségtől, félünk attól hogy még emlékek se maradnak utánunk...

Vannak akik örökké élnek, halhatatlanok. Emberek akik felejthetetlent alkottak. 

Mindenki vágyik arra, hogy halála után emlékezzenek rá. Rokonok és emberek akiket megérintett, akikre hatással volt és megérintett.

Halottak napján a gyertya égetések alkalmával mindig szemet szúrnak azok a sírok amelyeken nincs se virág se gyertya, a sírkövek amelyek mellet senki sem áll.

Megsüllyedve, megroskadva, kopottan. Elfelejtették a rokont, az egykori barátot. Talán már nincs aki emlékezzen rá. Lehet valahonnan a távolból még él az emléke de már csak halványan, pár kép semmi több.

A szíven összeroppan ha belegondolok talán sok év múlva valaki ugyanígy nézz majd az én síromra. 

Ha az ember maradandót alkot nem felejtik el. Hősök, feltalálok, írok, színészek és zenészek, legendák...

És ki felejtené el szüleit ha valaki alkothat maradandót az életben az a szülő. 

Persze sokszor nem a szép tettekért emlékszünk. Diktátorok, tömeggyilkosok, a legnagyobb csalók, a legszívtelenebb alakok az ő nevüket is tudjuk.

Mennyi idő van még halhatatlanná válni, mennyi ideig létezünk?

A lélekvándorlással újjászületünk. Új test régi lélek.

Valaki hisz benne, mert új esélynek, egy új kezdetnek fogja fel.

Más retteg tőle, mert úgy gondolja börtön.

Van aki nem hisz benne, úgy gondolja minden ember egyszeri és megismételhetetlen.

Én reménykedem, hogy csak egy életet kell végig élnem, nem szeretnék itt lenni a legvégén. Nem akarok a pokolban élni.

A világ robog a vég felé. Minden tökéletesen ellet rontva. 

Lehet ilyen-olyan világvége elméleteket gyártani a lényegen sokat nem változtat az időpont és a pusztulás formája, egyszer vége lesz.

Akarjam leélni a 62. életemet valahol a téboly középpontjában?

A bőrömet égesse fel a nap miközben  harcolok az életemért, amelyből minden bizonnyal még jó sok van?

A biztonságos élet látszatát fent lehet tartani, de valójában mind ingatag talajon járunk.

Mind felelősek vagyunk a végért.

Változtatni már nem tudunk, ha most kezd el minden ember szelektíven hulladékot gyűjteni nem lesz szebb holnapunk.

Ha most találnák fel az alternatív folyamatosan megújuló környezet barát mindenki számára elérhető energia forrást, akkor sem lennénk megmentve.

Semmi sem tarthat örökké.

Nem lehet tudni mi meddig tart. Fogalmunk sincs lesz-e a Marson lakótelep és bevásárlóközpont, nem tudjuk lesz-e korlátlan sejtmegújulás, lehet-e majd klónunk és folytathatunk-e telefon beszélgetést E.T. utódjaival.

Nem tudhatjuk, hogy természeti katasztrófa, élelem és vízhiány, milliárdokat elpusztító vírus, vagy az emberi kéz pusztít el mindent, de egyszer még a hallhatatlanokra se lesz ki emlékezzen.

Mi emberek tettünk és fogunk is tenni azért, hogy ne legyen minden tökéletes.

Háborúzni fogunk.

Lesz aki majd biztonságos helyről parancsolgat és leszarja mennyi ember hal meg, hány ember élete megy tönkre csak azért, hogy a célját elérje, ami minden bizonnyal egy újabb trófea lesz.

Lesz aki az igazáért, a jogaiért, az életért fog ölni és meghalni.

Szennyezni fogjuk az amit beszívunk, amit megeszünk, amit megiszunk.

És mi emberek tettünk és tenni fogunk azért, hogy lehessen még remélni a tökéletest.

Védeni fogjuk a környezettet és a békét hirdetjük, talán lesz aki térdre ereszkedik becsukja a szemét és imádkozik....