snkhz - nncstln

most elmondom mid vagyok mid nem neked

nem szeretek hallani magamról szép éneket, ugyanis hatalmas felelősséget pakol a nyakamba, ami alatt irtó könnyű összeszakadni, és ha összeszakadok engem aztán ne kaparjon fel egy akárki se, valamelyest biztos jó feküdni ott, csak lehet máshol jobb

a szemembe sütött aztán a szellő megsúgta, hogy rontja a szemem, szóval inkább lehajtott fejjel éljek

eltelnek, elmennek, melletted, elereszt, elteper, felvesz, letesz, ereszt, fel, engem, el, szerte kell, mert, elengedhetetlen, elengedem, elengedted, esetleg elesett ellenem (én)

pillanatok uralkodnak fölöttünk úgy, ahogy éppen lekoppannak az asztalra, oda vagy épp pont máshova valók, szóval ha uralkodnak fölöttünk akkor lehetek még erős és tudatos vagy csak áltathatom magam, lécci áltass, ültess, vess

nevess

sejtelmem sincsen a lényegről, talán nem is állítottam, nem állítottam még fát a kertbe, nem karcolnék a kérgébe semmit, csak a sajátomat csak magamra

- Hellokedves, megmondanád hova tűnnek a kacsák?

- Hülye vagy, nem tűntek el!

- De az írták a könyvbe.

- A bibliát is leírták.

- Ez csúnya volt.

- Előfordul néha napján, írtak rá már gyógyszert.

ha nagyobb lett volna a késztetés/bátorság valószínű két pofont kaptam volna, és sok vért adta volna

volnavolnavolna

no? hol vannak azok a bizonyos kacsák?

Szigorúan saját mocsok amely csorog végig  a testemen, láthatatlan, de iszony módon mar. Elvesznék. Az örömteli dolgok életiszonyt okoznak, vagy talán a belső gát nem enged, nem nem nem mehetsz, mert fájni fog és akkor én is szívok veled, te, te akárkineklánya. Marja a kezem és közbe megvéd, védeni akar attól amitől félek, hisz fájhat, belesegondol ugyanúgyfájahogymarkolja tépi a bőröm. Összekeverednek a dolgok, bogozd ki. Soha!
Amúgy valósággal élek, no ehhez mit szólsz kis barátom, és olyan szép leírást fogok alkotni, hogy csak néz majd a varjúfejűátoknő csak nézz, persze úgyse merem majd felolvasni.
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem

Szárnyakat ki, repülj, repüljetek, az ég kékes, láthatod lilának, felemelőleszamindenség.
Csak az a furcsa, hogy közben egészen máson járt az eszem. Én, tudod, New Yorkban lakom, és arra a tóra gondoltam a Central Parkban. Hogy vajon befagy-e, mire hazamegyek, és ha igen, akkor hol lesznek a kacsák. Képzeld, azon spekuláltam, hova mennek a kacsák, ha befagy a tó. Jön egy tag valami kocsival, és elviszi őket az állatkertbe, vagy mi? Vagy egyszerűen elrepülnek?

és vár, csak a szédítő csönd

a tinta sosem fog lekopni, örökké a bőrödet égeti majd, az elméd, téged

- Talán felhő volt?

- Miért lett volna felhő?

- Nem tudom, próbálok a te fejeddel gondolkodni.

Ott ült a felhőkön, lógatta aminek lógnia kellett, várt. Egy angyal se repült arra aznap, se másnap, semelyik nap. Feljutott a felhőkre, mert elhitették vele, hogy eljuthat oda, angyalok emelik majd a galaxis végtelenségébe. Így kellett volna lennie, elhitte. Mit kapsz? Csönd, csak csönd neked. Ült, tűrt, várt, keresett. Ha egyszer azon a felhőn ülsz, nincs más lehetőség, csak ülnöd kell hisz majd jönnek érted. Az angyalok lezuhantak, nincs utánpótlás, nincs szárny és még boldog se voltál igazán. 

Cigit sodort az idő, villámként adott tüzet, szívd le mélyre, szívd csak, eleget voltál fent, ült és várt csak ült most akkor ugorj, vár a semmi szédítő magasság, szédítő csönd, szédítő tudatosság, szédítő emberek. átfogjákbaszniafejedet, ha vártál magadról szép éneket

ha nem találsz senkit, akinek...

test vagyok

mi van bennem?

zsigereimben érzem nem embertelennek születtem

bűnösnek kellett vallania magát, a világ ilyen volt, nem a te kasztod, nem a te döntésed, két centin múlhat az életed, de nélküled az életed nem is az életed

a madarakat nézni ebben a világban, mintha nadrágot akarnál venni, de nincs lábad

nemes lötty simogatott, az öt perc sose telik el

zsák csont, megtöltve, teli, egészhez hasonló részben

nos mit akarsz látni? nincsenek összesúgok, ha vannak is nincs életük

megnézem fentről, majdnem a tetejéről, az emelet tetejéről, és lebukik a nap, talán le is festem álmomban, változnak, tehetetlenül 

hallgatásba merülő tudatosság, nincs miért ordítani, hisz most jó

majd jön a lila tinta, rászárad, kétségbeejtő 

napba néztem és....

Tiszta volt, valóban, teljes mocskossága tette makulátlanná. Tehetség elrejteni a szemetet, saját maga szemetét, fehérrel fedte be önmagát, hűvös álarcában hitette el velünk, hogy valóban az egyetlen különlegessel állunk szembe. Néha teljesen elfelejtem honnan ered a színe, néha csak arra gondolok mi is lehet mögötte, eszembe jut talán egyszer előttem áll majd levetkőzve mindent ami nem ő, talán látom majd. Mi van ha minden értelemben mocskos? Nincs álarc, esetleg az arcára olvasztotta a nap? Legyen minden értelemben mocskos, fürödjön vérben, az enyémben, megadom neki, megadom magam, átlátok a havon, a viharfelhők szebb látványt nyújtanak a végtelen kékségnél. Melyik lennél inkább helyenként nap által kiégetett fű vagy pontosan helyreillesztett műanyag zöld akármi? Úgyis elsivatagosodik minden rajtad, benned, körülötted.

Nézem az eget, téged, az arcod láthatnám bárhol, kereshetném bárhol, beszélhetek is veled anélkül, hogy hallanál.

Látom, keresem, beszélek.

- És mivan azzal akivel eddig jöttél? Szinte egy kereszt volt rajtad.
- Hisz egyedül jöttem, összekeversz valakivel.
- Igazán megfoghatnád már a kezét. Merhetnéd.
- Még sosem láttalak, majd legközelebb megteszem.

kéjgázt, talán bármit

áltatnálak, talán tovább is lépnék, lécci áltass, mérje meg mit érünk, plombáld le a múltad, aztán az enyémet, értelmetlen körforgás, tele kételyekkel, elindulok majd feléd, áltass kérlek áltass,
Az én szürkém eltörpül, a fekete erős szín, nem világosítanám, világosíthatnám.
Néha jól esik fázni, érezni ahogy remegek.

A válaszaid nem tudhatom, a problémád nem érzem, mondhatnám amit kérsz, úgy ahogy te kérted. Feküdj be az ágyba, nézzél fel majd némán, nézz a saját szemedbe, öblítsd ki a múltat, könnyenként áztassa el a kibaszott paplant. Elfed mindent a mindenható tettelegessége, pofont ad és nézi, miként kerülsz majd földre, néha megszédül és kacag csak úgy magába gorombán, nem érti miért, mégis jó érzés nézni rád. A keze véres már és tényleg senki se érti, teremtett egy álmot, de miért nem veszi észre, alatti minden fölötte üres, semmi sincsen. Babaházban élünk, senkik vagyunk némán, ő játszik mi szívjuk mélyebbre a kéjgázt.

Mi lenne ha innentől együtt szívnánk gázt, ha félnél, ha fuldokolnál felnéznék én rá, ordítanám csak hallja meg, nincs már erő benne, adja fel, hagyjon futni, unja meg, félek.