éhség, mindent mozgató

most mindenkinek megy az a bizonyos mond amit hallani szeretnék jelenség, ma mindenki olyan közeli messzeségben lebeg és mégis miért versz át, hát nem érted, hátnak a kés, arcnak a nyálas bájmosoly és közbe megdugod a szomszédot vagy azt a valakit aki rád mosolygott, hát mégis miért ne, nyom a hatás, nyom a kényszer, elvárják megteszed, megteszik, nem is látod milyen színű a lámpa de ha menni kell nincs mit tenni, menj,

ha kérni kell kérd, alázd magad meg, fürödj sárba csak legyen meg a napi adag, amit kíván a névtelen, tedd meg a sár nem is olyan mocskos, annyira legalábbis nem, mint te

harcolni csak azért amit fontosan tartasz, harcolni az eszközzel amit a kezedbe rak a senkiházi, mert felnézel rá, mert neki menni fog, mert mer úgy lenni, ahogy akar

kit érdekel mit mond az a hülye

s.nk.h.z.

- ugye elég jó vagyok? ugye viszem valamire? ugye fizetnél értem? ugye tényleg lehetek az, aki lehetnék?

- hát miért ne lehetnél, hát miért ne vinnéd, majd lesz pénzem is

képes lehetsz bármire (csak ezt mondani könnyű)

megtehetsz bármit, csak elfelejtik hozzátenni néha csak fejben léphetsz, a lábad sose fog arra mozdulni

nézz fel az égre, majd küldöm a felhőket

jön az eső ez van cseszd meg

ma elmosom a földet, ma nem lesz felszín, mélység mélység szédítő magasság

leszek annyira könnyű

betört fekete ruhában, beverte az ajtókat, az ablakra lecsapódott a fagyott irányító maradványa, onnan nézte tovább ahogy a tűz vöröse kékre vált, már megint itt motoszkál a névtelen

a hangja elfagyott míg ordított a párkányról, mégis miért, miért maradtam újra kint

megunta a börtönt, éjjelente elképzelete ahogy kitépi a rácsokat és falhoz vágja, saját maga fogsága, az elme büntetése

amúgy kint süt a nap, még hajnal egykor is, valahol nagyon kint épp most kell fel

leszek annyira könnyű, hogy ezt az egészet elnézem

magamnak

neked

nekik

az egész mitévő rendszernek

rossz a kedve? vegyen rá kockacukrot

- csak nem rossz a kedve?
- csak de, és akkor?
- kockacukor
- a te fajtád se normális
- egyszer állnál fel az ágyadra ugrálni

köszönet lovasi, van egy kockacukor a polcomon és jó pár az ágyam alatt

s. nk. h. z.

Felhőkön jártunk, nos igen, megtehettük. Papírba tekert élvezet, amely után csak tompa kényszer maradt, kényszer lenni valakinek. Folyton fázok hónapok óta, tűz mellett is hideg van bent. Érzem, hogy a szervezetem napokon belül padlóra küld, érzem a csöndet aztán jön majd megint az ujjpercnyi méretű gyógyszer és az álmatlanság.
Rég nem volt már ilyen üres a lavór az ágyam alatt, valaki üríti vagy párolgok belőle? 
- Tudod iszonytatóan haragszom magamra, mert nem nekem jutott eszembe. Sose leszek olyan jó, mint amilyenek akarok lenni.
Hittél valaha szavakban? Az elején vagy, esetleg a végén? 
Emlékszel még azokra a sikátorban hagyott szemetekre, amiket álmoknak hittél? Emlékszel még magadra vagy végleg átformáltak? 
Ha senkiházinak hívnátok valószínű megköszönném. Ha senkiházinak hívnálak azt mást úgy mondaná "máté te kurvára vagy valaki, de legalábbis egyszer még leszel, a véredben van a győzelem"
néhány ember iránt duzzad a kényszer, hogy egyszerűen leírhassam neki: te senkiházi
reakció?
16:02 : tévedtem semmivel sem kevesebb a tartalom, telik

lila tinta szárad majd a kanapén

Lélegző pocsoja, mely olyan nagy, hogy süllyedek, vörös árnyakat festenek a képzelt kényszerek. A kanapén csak ketten, a kanapé a hajó része a padlón maró folyadék, te azt mondod átviszel én szeretném, ha égetne a fájdalom. Téged ne, csak engem, nem látom az arcod, de a neved sejtem és ez a kiérdemelt név mindenre garancia. 

Csíkot húzott az alkaromra a képzeletbeli penge, bőröm alól lila sav kényesen szivárgott, sértette a fény, sértette a felismerés, megszárad és lemosom, de az álmot megszakította a hajnali valóság csikorgató létezése. Majd lemossuk a kanapén, majd lemossuk, mert máshol nincs esélyünk. 

million little pieces

stolen from you

pusztuljunk, kezdjük újra, kezeket a nap felé

Tedd, tettek, haladjál.


Megint ültél vagy álltál épp, vezet a büszkeség, nem mozdulhat tőle a lábad, a szád pláne nem, a szavak bent homályba burkolva várakoznak. Ne várj semmi öledbe hulló csodát, várakozó senkiházi leszel és lassan azt se tudod mi a várakozás lényege. Nincs is cél csak félelem, megmérgez, helyben futkorászás, létra mászás, rohadt tériszony.
Gyorsan lecsúszol, ha csak az éghető folyadék meg az a majdnem legál zöld kis füstölgő élvezet. Penge súrolja a bőröd, a heg emlékeztet, cigik nyoma a karban, kézfejen éjszakai emlékek, megmaradt, lecsúszunk élvezet vezet a vérző hegek felé, de a felfele út szétbassza a térdet, fáj, élet érdeme.
A pokolba indult, eltévedve a mennybe jutott, szétégette az eső, a lelke pedig egyáltalán nem maradandó.
Az elméd leépül, a tested szétmegy, önbecsülés értelmezhetetlen fogalom, felállni gyönyörű, kéne egy kéz, máték sosem voltak talán, csináld amit akarsz, de utána őszintén sírjon a szád és magadba forgasd meg a kést először. Lesz valaki a segít, valószínű hátsószándék vezérli, de ha más megteheti lehetnél néha te is úgy igazán geci.
Épüljünk le, építs le élet, föld alatti vár lesz, így nem süthet be a nap.


Megint láttam a tükörképem a buszon, ijesztő, valamit tud amit én nem, hasított a mosolya. Igazából most érzem magam, süt a nap az úton, de mégsem éget, most egyenes, most nem mérgeznek az álmatlanság gondolatai, megfogadtam.


Egy senki mint én, olyan senki mint te, Így a senkik mint mi, csak olyan senkik mint ti.


vonzó beton 30 méter magasról
vonzó tű
vonzó mélység
teljesíthető képesség határa, határtalansága
létezése?
nyiss magad felé


Legyél végre középpont, úgyis csak végig teljesíted, belebuksz, alattuk vagy erőszakol a társadalom, az idézőjeles hatalom. Röhögd ki, beledöglesz, merd, tedd, szarj a kupac tetejére, bent dőlnek el a dolgok, tettek nyomai jelölik merre jártál, de kevesen figyelik, leszarják mind, hisz leszarod őket. Rabszolga, a tulajdonuk vagy, a tulajdonod vagy, átmeneti darab, de nem fölösleges, csak ha azzá teszed.

lakszemle a busz ablakán

Mi lesz ha vége? Az univerzum nem tágul tovább, elkezdődik az összehúzódás? Forduljon hát meg az óra mutató.

Az arcod tompul és a szavaidra már szinte nem is emlékszem. Az éjszakai buszon ültünk egymással szembe, talán nem is beszéltél, én meg féltem mégis mit gondolsz. Egyszer majd rájön az összes, sose gondol semmire a tükörképed a párás üvegen. A probléma az amikor, nem veszed észre valaki tényleg ül veled szembe, talán beszél is épp hozzád, ne a tükörképed keresd az arcán!

Csak a kerítés legyen szép, szinte már mocskosul makulátlan kerítés kellene nekik. Legyen magas, erős, ápolt, különleges, de semmiképp se legyen jobb az én kerítésemnél. Mégis melyik a nagybetűs kerítés, az amelyik lehetne egyetlen? Aztán fontos a kert, legyen benne fa, azon hinta esetleg kutyaól valahol a tövében, medence és az a bizonyos piros postaláda, virágos kert és kis köves ösvény az ajtóig. Az ösvény a legkényesebb dolog. Kanyarogjon? Na és a szélesség?  A kövek nyomják majd a lábam nyáron a vékony papucsban, a beton akkor is barátságtalan. Az ajtó a kerítés párja méltóságteljesnek kell lennie, törhetetlen várkapunak, a legnagyobb bizalom élettelen tulajdonosa. Legyen rajta kis üveg vagy elég az a pici lyuk kukucskálni? Kopogtató talán már bizarr? Szín? Anyag?

Amúgy ki a faszt érdekel, ha abba a kurva házba tök egyedül laksz és a színe is fakul az évek alatt. Lehetne benne egy feneketlen tó, talán beledobálhatnád a szennyed a félelmeiddel karöltve. Ugorhatsz is csak legyen tökéletes ugródeszka.

au revoir

engem nem kell, megtettem egyedül, te szorulsz rá
megtenném, megtenné bárki, ha beismernéd, csak tedd már meg
ne hallgass a belső énre, csatornába baszd már bele, kérhetnél
nem voltam ott
nem halottam
bent voltam

eljött
So don't forget to breathe tonight
Tonight's the last so say good-bye

végig tévedtem, legtöbb szó, ami elhagyta a számat
nem neked kellett volna engem megmenteni, hisz te vagy a sárban

weak fallen man