kérdőjelek

(hallod ez az egész csak úgy hangozhat jól, ha hangosan mondod és iszonyúan hadarsz, az emléd is hadar, talán így felfogná)

Ha papírt raknak eléd te mást nem is tudsz írni csak kérdőjeleket a sorok végére és nem érted azt, hogy miért nem értheted magad, miközben egyszerűen csak fallal szemben állsz és némán ordítasz, hol fáj?
Az ijeszt meg, hogy senki sem ír választ, deugynakérlekmégis ki írna, ha te csöndbe összetéped a papírt újra meg újra. Magadat gátolod abba, hogy magad lehess és élhess úgy mint, ahogy talán te is megérdemled.
Tényleg ott van előtted szinte minden, ami meg nincs, azért harcolhatnál vagy emelt fővel veszthetnél. Becsukhatnád a szemed hátha tisztább úgy a kép, de menekülsz és rossz helyre, mert a fejed nem segít csak beléd kavar és szétszakít, te meg már megint sírsz és nem érted, nem értik, senkikem, te sem, hagyjál.


hógömbök, baszki valaki adhatna már nekem egy hógömböt, annyira jól esne
pedig zavarba hozz, ha valaki gondol rám
ajándék? te hülye vagy?

a hülye kérdéseid picit megkeserítenek, nem?

keresd a válaszokat szüntelen és az üresség

ami ott van a soraid helyén felemészt, lehetnél

merész akár álnok egy geci maradsz te is én

is és a kérdőjelek gyűlnek te meg hülye vagy

mert agyalsz miközben láthatnál akármit, de

tényleg bármit, ha nyitott szemmel nem megy

szorítsd tágra őket és láss, mert te is ahogy

minden szerencsétlen itt megérdemli, hogy

lehessen valaki

red(rum)

rabmadár
tárd ki a szárnyad repülj el rabmadár


Saját magadat tartod fogságba, a szabadság látszat. Nem a világ, hanem te magadat tartod láncon, határokat szabsz és közben hangoztatod a kibaszott nagy szabadságod. 
A gondolataid felállítják a rácsokat, a félelmeid őriznek, te meg csak ülsz és ordibálsz.
A múltad a tied eláshatod mások elől, magadból nem ölheted ki. Azzá lettél, amivé tettek, amivé tetted magad. Áldozata vagy a rendszernek, hullámoknak, embereknek, de legfőképp magadnak, ha ilyeneken gondolkodol.
A jövőn gondolkodni lehet, álmodozhatsz és rajzolhatsz csillagokat, építhetsz baszott univerzumot, de be is kell lépned ebbe a világba. Nem fog menni, rohadt nagyot zuhansz majd és ott a legalján magadra találsz. Észreveszed a sebhelyeid, te tetted akárhogy takargathatod magad és mások elől, attól még nem tűnik el csak a szemeknek.
Ami mögötted van az a tied, minden kimondott szó és minden kimondatlan. Amit elnyomtál magadban az halmozódik  rengeteget gondolkodtam már azon az én halmom mikor fog kitörni és legfőképp ki lesz az akivel megoszthatom. Senkivel sem akarom.
Most meg akarom találni a harmóniát a rendszertelenségben. Létezik a teljesség, a hiányban kiteljesülhetnék.
Minden olyan bonyolult, mert azzá tesszük.



kockacukor
a lovaknak
faszt!


haragszom, mert ma egész álló nap faszságokon gondolkodtam, faszságokat irkáltam és a faszságokat aláhúzza pirossal a gép, az egész gépen piros
fontos kérdés: bazdmeg vagy baszdmeg? (mindkettő piros)

címet adni a legnehezebb, ez se szól semmiről

Nagyon érdekel, ugyan letudjuk-e győzni a kis apróságainkat?
Kinőhetem a gondolataimat? Néha kínoznak, de mivé lennék nélkülük? Nem azt mondom, hogy különlegessé tesznek, csak hozzám tartoznak, az leszek tőlük aki vagyok.
Valami iszonyatosan hiányzik, érzek valami űrt. Igazából sose volt betömve, valami hiányzik ami nem létezik, amit nem érdemlek meg. Tényleg nem. Ha valami jönne, ami betöltheti az űrt egyszerűen úgy érezném, hogy nem tűnhet el belőlem, a részem, az enyém és nem adom, nem adhatom! 
Nem arról van szó, hogy hiányozna csak, ha valami jó a helyére lép valószínű nem marad örökké ott.
A jó távozása után milyen lenne újra találkozni a régi baráttal?


neki megadom magam
kinek?
majd valakinek, aki magasan ugorja át a lécet aztán megtör a gondolataival
intellektuálisan igénylek, de rohadtul
hallgatni akarok és elveszni más szavaiban


Amúgy irtó érdekes ülni a sarokban egy emberekkel teli szobában, nézed őket és eszedbe jut: léteznek. Sose tudhatod ki milyen, néha megpróbálom elképzelni őket. Elképzelem a beszélgetést, az életüket, látom őket  a buszon. Sokszor döbbenek rá mennyire kicsi vagyok, szinte jelentéktelen a mindenséghez képest. Mégis megvan a helyem ott közöttük valahol. Néha túl sok az ember, máskor nem tudok betelni velük.


Harmónia kell. 

year zero, another hero

Lenyomják a torkodon.
Mond ezt, mert ez igaz.
Tényleg kínszenvedés látni, hogy csak úgy tűrik a manipulációt, talán nem is veszik észre.
"Neked ez lesz jó, neked ez kell, a legjobb csak csak csak neked és a legfontosabb csak csak csak tőlünk."


Szemét.
Te vagy én?
Szemét.
Hát leszek én, végülis mindegy. 
Kurvára  a fejedhez vágják, hogy szemét vagy. 
Fontos kérdés: Mi a faszért kéne vitatkoznod?
Mutasd meg neki(k): Bazdmeg igazad van, egy rohadt szemét vagyok és szívesen megkeseríteném az életed, de minimum ezt a napod. Mivel szemét vagyok megteszem.
Nem kell mentegetőzés, nem kell bizonygatnod az ellentétét.
Megtehetnéd, hogy tündéri kis angyalként benyalsz, de minek? Jó érzés nyalni? Ne erőltesd magad olyanért, aki szarba se néz.


Néha félelmetes belegondolni...

Valami jár a veled szemben ülő ember fejében, figyel téged, a szavak eljutnak hozzá, néha érti is. Jobb esetben figyel rád és tényleg meghall ha meg nem, akkor elsüllyed saját magában, az elméje jobb partnernek bizonyul.
Az elméd sokszor jobb partner. Az enyémmel jól kijövök. Kevés ember tud úgy lefoglalni, hogy tényleg halljam amit mond. Érdeklődést mutatni könnyű, de érdeklődést kiváltani valakiből nehéz lehet. 
Hálát adok azokért az emberekért, akiket tényleg meghallok. 

néha

Ha végignézem az embereket magam körül picit megijedek, szinte kivetél nélkül mindenki problémákkal teli tóban próbál fent maradni valami gyönge kis tutajon. Néha elmerülnek és fuldokolnak.
Visszamennék tíz évet az időben, kis gondtalanság. A régmúlt amikor még csak óvodába kellet járni, aludni, enni, játszani és hangosan köszönni mindenkinek. Homokozóban ülni és nem tudni a valóságot. 
Ha csak alkalmanként visszamenekülhetnénk....
Ez az érzés csak kínzóbb lesz és ez a tudat elkeserít. 
Nem lesz már többet olyan, hogy mi. 
Csak én és két sírkő.
Könnyek.
Űr.
Anyám-apám kéz a kézben, én középen:
Egy idilli látomás, egy elfeledett mesében.
Óriások földje, főszerepben egy törpe,
Nem tudásra szomjazik, még csak egy szörpre.

Nem akarok gondolkodni, pláne nem ilyeneken, kimondhatatlanul lehangol. 

Ma kaptam egy elég erős tippet a jövőmről, rációt látok benne sőt egy lehetőségnek igazán jó. Furcsa volt kimondva hallani azt, amit már párszor elképzeltem, aztán ijesztő a kérdés: Mi van ha tényleg? Erre vágsz?

Nem. Nem egészen.

Egy ideig szinte mindenben látok fantáziát, amíg nem ismerem meg az adott dolgot, amíg érzem az újdonság illatát, amíg ott lebeg a kihívás, amíg bizonyíthatok. Egy ideig élvezem és akarom, de aztán...

Van egy szabály(szerűség)

minden addig kell, míg meg nem kapod

esetemben amíg meg nem szokod, rá nem unsz

Elkezdtem félni, hogy ha elérem a célom meddig fogok neki örülni? Beleunok majd abba az életbe amit minden nap elképzelek magamnak? typical

Képes vagyok a legnagyobb boldogságom elszúrni a kételyekkel és három szóval: mi van ha...?

Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...

A dolgokat most jobban megértem. Régen nem értettem a veszekedést, nem értettem miért mutogat rám valaki gonoszul. 

Csak álltam nevetve és elbűvölt a homokvár amit apu épített.

Akkor nem értettem hova megyünk autóval azon a gecire elcseszett napon, nem értettem miért van csönd, nem értettem hol lehetnek a mosolyok. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de tudod volt egy plüssöm ami mindig rám mosolygott, még akkor is, amikor filccel rajzoltam a kanapéra. A plüssök mindig mosolyogtak, mindig ott voltak nekem. Egyszer tűnt volna el az általuk nyújtott biztonság...nos nem is tudom mi lett volna akkor.

Most már értem azt az elcseszett napot, értem és érzem mit okozott.

Sok ilyen nap van még.

Mit jelent a másság, nyomor, háború?
Nem tudtam hogy egyszer minden csőstől rám borul.
Szerettem alulról bámulni az életet,
Azt hittem jó kaland lesz, ha felnőttként élhetek.

Olyan mintha már mindent értenék. 

Hála ég nem.

Lehet bele halnék.

Csak egy kis gondtalanságot újra.

idilli látomást

csak kicsit

irreleváns

ösztön ösztön ösztön
Hát akkor tényleg erőszakold meg. Fogd le a kezét, a szájába tömd a széttépett bugyiját, tekerd fel a zenét ne hallják ahogy harcol. Nyomd a falhoz maradjon utána véres folt, pofozd fel és dugd meg. 
Erőszakold meg magad, a lelked.
Gondolkodj el kicsit. Mire vagy képes? Mit akarsz? Mit érdemelsz? Ki vagy te? Kivé lettél? 


Kicsiként könnyebb volt. Elbűvöld egy kis plüss, elbűvölt a hóesés, ámulva néztem anyura és elképzeltem valami egyszerű életet, mint az övé. Most már tiszta a kép. 
Egyszerűnek tűnhet, de mégsem az egyszerűség tökéletessége tartja életben. (bazdmeg köszönöm, hogy vagy nekem, egyszer azt mondta csak én tartom életbe, az a mondta örökké hasítani fog)


Jó lenne még örülni egy plüssnek. 
Szem kinyit.
Nem kapálózok többet, nem fuldoklom és ember végre nem temetem el magam. Megerőszakoltam. Fájt, úristen de még mennyire, de most jó. Lehetek valaki, bárki. Egyetlen neked sőt talán neki is. 
Élhetem jobban, máshogy, akárhogy. 
Tudod mióta nem esett? 
here comes the rain
jöhetne már


Baszhatná-a-világ-már-meg-magát hangulat. 
Sosem leszel jó mindenkinek. 
Tisztelni fogom magam, önbecsülés, leszek valaki. Nem nagy ember, nem leszek kibaszott nagy titkok gazdája. Talán fontos leszek, ja, ha meg nem, az csak a szabályt erősíti.


- Elfogadhatnád a segítséget is, nem gondolod?
- Beleakarok kóstolni abba a gyönyörbe, amikor kibaszottul elhagy a tudatosság. Csak feküdni az ég alatt és lesni azokat a csillagokat ott fent, de kellene hozzá valaki aki közel hozza őket, akitől a csillagok átváltoznak. Nem is mi nézzük őket, hanem ők minket.


megerőszakoltam
neki fájt
nekem is
de tanult belőle - ne hagyd magad
de tanult belőle - az lesz amit én mondok

élvezd

Néha a valóság olyan hihetetlen. Az ember ott van a pillanattal és csak történek a dolgok mint egy film.
Néha a legmerészebb álmainkat éljük, vagy rémálmokat.


Tényleg olyan volt mintha valaki más élete lett volna. Csak történnek a dolgok és ott vagy. Láttam. Éreztem. És velem történt. Visszagondolva mégis olyan más, mintha csak kívülállóként nézném az egészet. A részletek élesek, hasítanak,. Tudom, hogy megtörtént a  nyomok ott vannak. Az egész friss és mégis rohadt távolinak tűnik.
Valami idegen univerzum, egy alternatív dimenzió, egy másik Hold ejtett rabságul. Mindent átmosott, átírta a történetet.
Néha azért hihetetlen mert olyan meseszerű, néha azért, mert annyi benne a szenny, a mocsok, az igazságtalanság, az a gonosz égő akármi.
És akkor ez most velem történik?
Ez most az én lelkem?
A testet felismerem. De ki lakik benne? Kik?
Emberek sétáltak a Holdon, utaznak a tenger alatt és repülnek a felhők között.
Emberek égtek el bezárva, és igen emberek égették el őket.
Ha ott lennék valaminek a közepén ami hihetetlen, el kéne hinnem.
Nem menne.
Érezném az ottani levegőt, de valószínű nem hinném el, hogy én vagyok az áldozat, vagy én vagyok a győztes. Vagyok. Valahol. Ott. Máshol.
Szia.
Elhiszem, hogy lemegyek a boltba.
Nem hiszem el, hogy tényleg előttem robbant fel az egész, de azt sem, hogy te is pont akkor mentél oda. Remélem kijutottál.


Szóval most emlékekkel küzdök. Nyári meg éjjeli emlékek. A zene emléke. Amikor hallod a dalt ami megvált, ami megváltoztat, csak megment.
Emlékszem arra az érzésre. A felismerés. Igen ez én vagyok!
Millió ember hallhatja, láthatja ugyanazt érezhet is hasonlót, de akkor is az enyém.
Nem fogják ellopni az emlékeket. A jó és a rossz úgyis bennem él. Elnyomhatom, eláshatom. Ott van.
De most mégis a dal, dalok. Érezni, hogy már megint segít. Tudni, hogy mindig segíteni fog.
between heaven and hell


Most újra érzem azt a sok jót, a rossz emlékek édes kis csapata ebben a meccsben bizony csúnyám lesült.
Visszavágó majd valamikor.

Hát akkor most madár leszek

és elrepülök.

És elszállok.

Tudod majd repülnek velem az álmaim

meg ezek az emlékek.

És éneklek.

És most az egyszer jó lesz.

pánikszoba

Zörej, halk mozgolódás, zaj. Nem vagy egyedül?
Pánikszoba. De hol is van?
Most a fejedbe törtek be, most onnan menekülsz. Magad elől, magadtól, magadból. Lődd ki magad.
Egy ideig én is azt hittem a fejem a legbiztonságosabb hely, hiszen ki lökhetne ki onnan. Na ki? Gonosz másik én, az a valaki aki ott élt eddig kussban.
Gyönyörű hazugság, annyira gyönyörű, mert minden oké.


Ha befutsz oda és magadra zárod a vas ajtókat a biztonság látszata kicsit megnyugtat.
Sok minden elől elmenekülhetsz baszki, de magad elől nem. Tök mindegy hova zárkózol be és mit hazudsz.
Ülsz a sarokban és figyeled a kamerákat, a házban senki sem mozog mégis hallod. Tudod, hogy átmegy a falakon, tudod, hogy félsz ő is tudja. Hívhatod akárminek idegennek, lelkiismeretnek, annak a köcsög fasznak vagy annak aki talán én voltam...vagyok?


Békülj már ki magaddal, győzd már le magad, ne menekülj előle, te legyél te és ne más.


✖


Törött ígéret.
Hát valóban létezik?
Sose gondoltam volna. Voltunk valamik ott ahol és pont akkor amikor. És most?
Énekelsz!
Elvesztegettem az időm. Kidobtam az ablakon, ki az ablakon valamivel együtt... magammal együtt?
Láttalak elégni.
Várok az én időmre. Most jól vagyok. Felül tudunk emelkedni ezen az egészen. De csak akkor ha....
Na most van itt az időm. Eljött. Megkapod a pofonokat amit az élet elfelejtett kiosztani. Égj el!
Égess!
Akármi.
i'll wait my turn
to terrorize you

a fallal, vele, senkivel

- Meg fogok halni.
- Tudom.
- Jó ez így?
- Más nem lehet.
- Nem szeretem a sírokat. Az élőknek van. Emlékezz rám ott legbelül.

~

- Valamire vihetnéd. Kezdhetnél valamit az életeddel.
- Mégis mit? 
- Legyél boldog, akármi.
- Boldog vagyok. Tényleg.
- Kicsik a szükségleteid.
- Vagy te nem értékeled az apró dolgokat.
- Nem velem van a baj, hanem veled.
- Persze, sose veled van a baj. Akkor leszek boldog, ha egyszer valami a te hibád lesz.
- Rajtad nem lehet segíteni.
- Próbáltad már?

~

- Szóval hol fáj?
- Belül, mindenhol.
- Belül. Nem értelek. Fáj egyáltalán. Menjünk be a kórházba?
- Ezt nem ott kell kezelni.
- Hanem?
- Nem tudom, erre nincs segítség. Ez majd elmúlik.
- Mégis mitől múlna el?
- Az élettől.
- És mitől fáj?
- Az élettől.
- Rájöttél, hogy kegyetlen?
- Nem az élet, hanem mi emberek, én.
- Lassan egyre jobban kiismered. Tényleg kegyetlen vagy.
- Tudom és ez nem múlik el.
- Megszokjuk. Én már egészen megkedveltem.

~

- Félek.
- Nem szabad.
- Attól még félek, amúgy is mi az, hogy nem szabad? Miért ne lenne szabad?
- Ne legyél már gyenge!
- Te nem félsz?
- Én nem. Engem megnevelt az élet.
- Barom vagy. 
- Te is.
- Tudom, de én az a barom aki beismeri, hogy fél és igen gyenge vagyok, mindenki az. 
- Én nem félek és erős vagyok.
- Rendben. Ha neked jó ezt mondogatni. Örülnék, ha én is eltudnám hitetni magammal.