Hogy hallgathatom örökké azt, ahogy Kurt énekel..... mindig, örökké, újra és újra.
Egy színpad, ami nagyon közel van hozzád. ha kinyújtod a kezed megérintheted, de nem akarod. Végleg behunyod a szemed és hallgatod. Nem kell több. Ott lenni újra a nagyokkal.
Talán majd egy álomba kerülünk, egy álom ami a legszebb lesz. Azokkal és ott ahol mindig is akartuk.
Talán vágyakat kergetünk majd miután nem kell lélegezni.
eljutni egy háborúba megtanulni rendesen gitározni az Eiffel torony előtt bagettet enni a Szabadság szoboról ledobni egy papír repülőt tetkó a tarkómra inspirálni másokat egy lakásban élni aminek nagy amerikai konyhája van dolgozni könyvesboltban összetörni valaki szívét egy nyár alatt hátizsákkal beutazni Europát versenyt futni az esőben valakivel akit majd szeretek vonatozni, buszozni bárhova cél nélkül elismert újságíróvá válni
Leültetett a tükörnek háttal és rágyújtott, ami eléggé zavart. A falakon folyton ott éreztem a cigaretta szagot és magamon is ami egyre jobban zavart. Soha többet nincs bent cigaretta. Jbb lenne a soha többet cigaretta, de az a következő fok lesz.
Leült velem szembe és elkezdte kipakolni a festő eszközeit, festéket kevert, aztán nézegetett hümmögött zavarba hozott.
- Most le fogsz festeni? Muszáj?
- Igen.
- Kell még valami valami valami valami, de mi? Te tudod mi?
Kitúrta az összes ruhámat a szekrényből és egy ócska inget adott rám, nem értem miért nem tiltakozok ilyenkor. Talán tudom, hogy jól fogja csinálni. Az összes vele töltött perc értékes.
Gitár.
Ez hiányzott a hatodik rám pakolt ruha után jutott eszébe.
Visszaültünk én a tükörnek háttal gitárral a kezemben.
Elkezdett festeni és csak beszélt először az anyukájáról majd a zenéről és a művészetről.
- Tudod a művészet egy nagy kincs. Nem ismerik el, nem tisztelik. Felraknak egy képet a falra csak mert jól mutat, de nem merülnek el benne igazán. Nem látják. Nem értik. Nem azért mert nincs érzékük hozzá.... - nem sokszor fordul elő, hogy nem találja a szavakat. Meglepő.
- Nem is érdekli őket.
- Pontosan, köszönöm. Szóval nem is érdekli őket, más fontosabb. És nem csak a festészetről van szó hanem mindenről. Zene, de akár egy koktél is. Én még úgy nem ittam koktélt, hogy előtte nem merültem volna el a kinézetben, a színekben majd az ízben. Vagy bármiben, mindenben ott a művészet és senki se látja meg igazán.
5 percig hallgatott és bámult.
Az mondta, hogy nem tud rám hangolódni.
- Nem tehetek róla.
- De. Pengess valamit, gyerünk játssz egy számot. - mi fog ebből kisülni vagy leordít, hogy nem értettem vagy eltalálom amit akar.
- Mit, mit?
- Gyerünk.
Nem tudom miért pont ezt játszottam, erre állt a kezem. Nem is tudom....
- Tökéletes. Nirvana Polly. Nem csalódtam benned. Hívhatlak Polly-nak?
- Hát ha szeretnél....
- It isn't me We have some seed Let me clip Your dirty wings...remélem ráért ez sokáig fog tartani.
Nos tényleg sokáig tartott. Egészen estig ültünk ott és nem voltam benne biztos, hogy felismerhető leszek a végeredményen.
Kiakarta rakni a falra.
Beleegyeztem.
Max mindenki szívinfarktust kap amint meglátja, nem baj...
Amíg felrakta előkapartam egy ajándékot. Vettem szivart.
- Sose találod ki mit fogunk most kipróbálni, remélem neked is ez lesz az... uram szent ég...
Megláttam. A falon. Leírhatatlan.
Nincsenek szavak. A színek, annyira... elmondhatatlan. Ami legjobban ledöbbentet, hogy ez mind ma született. Ehhez napok talán hetek kellenének.
Ott voltam török ülésben a tükör előtt, a hátam látszott a tükörben és ő is. Ott volt a festővászon és ő is ott volt, ahogy festett. Annyira tökéletes volt. Ha leégne a ház ezt a képet sajnálnám igazán. Ez az enyém volt. Olyan mintha én is alkotó lennék, büszke voltam rá. Mindenkinek megakartam mutatni. Persze nem értékelné mindenki, de nem baj.
A szélére odavolt írva "Polly" az aljára pedig aláírta.
Olvashatatlanul.
Semmire sem hasonlított.
Egy betűt nem lehetett felfedezni abban a hullámos valamiben.
- Tetszik?
- Ezt mégis hogyan? Ez lehetetlen, ilyen nincs. Nézni akarom még.
- Helyes. Vesz el benne.
- Tessék szivar.
- Sznob. Köszi.
Szivaroztuk és néztük a képet. Tényleg tökéletes.
Megismert. Elmondta, hogy igazán megismert a festés alatt. Szavak nélkül.
Pár hónapja még a képébe nevetettem volna bárkinek aki ezt mondja, hiszen lehetetlen. De nem az. Ha róla van szó nem lehetetlen. Megismert. Talán én is őt?
A szivar füstje járt be mindent. Tényleg sznob szivar volt. Drága.
- Ez drága és borzalmas.
- Én szívesen vettem. De igazad van.
- Francia cigit?
Kint ültünk az erkélyen. Én a fámat néztem, ő a kezét.
- Látod ezt? - ordított.
- A kezedet? Igen látom. Mi van vele?
- Festékes. - minek ordít.
- Mosd le.
- Soha nem mosom le. Gyönyörű, művészi.
Szóval a következő fél órában a kezét bámulta. Alig pislogott. Próbáltam beszélni hozzá, de nem reagált. Oké. Bementem lefeküdtem a kanapéba és bekapcsoltam a tévét mert kint átfagytam.
Ahányszor kinéztem a kezét bámulta.
- Vannak álmaid. - már majdnem elaludtam, ordítva bejön. Ez a hapsi, ilyen még egy nincs.
- Vannak.
- Mik?
- Hát csak álmok, ennyi.
- Milyenek?
- Aprók.
Közel hajolt. Belemászott a képembe és szuszogót. Utálom ezt. Nem hagyom felhúzni magam, nem ám.
Persze nem bírtam, felugrottam.
- Mondj példát.
Nem tudtam. Képtelen voltam.
Leültem és magam elé bámultam.
Nincs semmi. Semmi.
- Semmi. Nincs. Csak boldog akarok lenni. Látni dolgokat. Találkozni emberekkel. Segíteni. De nem tudom mit akarok igazán.
- Ne félj, megtaláljuk. Én megkeresem az álmaidat.
- Ki vagy te.
- Talán egy szent, elmebeteg. Nem tudom. Megtaláljuk majd magamat és az álmaidat. Elhiszed nekem?
- El.
Elhittem. Tudtam. Egyszer eljön és elmegyünk. Lehet csak úgy mint Párizsba, de akkor is máshol leszünk és rátalálunk majd mindenre.
- Beakarom járni Európát hátizsákkal, vonattal.
- Polly. Okos. Menni fogunk.
- De igaziból.
- Úgy fogunk. Megígérem.
Az nap éjjel ezzel álmodtam. Európa. Vonat. Halottam ahogy a síneken száguldunk. Városból városba. Pontos cél nélkül. Csak jönnek a megállók, jönnek az országok. Párizs, Velence, Berlin.
Tudtam, hogy tényleg megfog történni.
Egy zsenivel az oldalamon.
Menni fog.
Európa.
Egy nyár.
Másnap vettem egy térképet.
Leültem a képem alá és gondolatban bejártam mindent.
Valaki kopogott.
Amikor kinyitottam egy papír volt az ajtó előtt.
"Az álom megvan, mondtam, hogy meg lesz. Nagy utazás. Valahol engem is megtalálunk majd."
Hittem neki.
Én már megtaláltam őt.
Valahol a festményben volt.
Ott volt a festékbe keverve.
Ott volt a koktélokban.
Egy dalban.
A szellőben.
A fejemben.
Mindenhol.
Elbukni szőrnyű. Volt pár célom, kimondatlan dolgok. Talán azért nem mondtam ki mert féltem.
Ha az ember kimond dolgokat mondhatni valósak lesznek. Talán sikerült volna ha kimondom? Elbukni. Csalódást okozni. Tartóztam valamivel főleg magamnak és most megbuktam. Elvesztettem a hitemet, úgy érzem most már nem sikerülhet.
Sokszor van ez így. A fő probléma az, hogy tudom, hogy nagy eséllyel elbukom és mégse kapaszkodok, nem kérek segítséget, nem törődök vele. A végén ismerem be magamnak, hogy nagy volt a baj.
Van aki képes segítséget kérni és van akinek nehéz. Emberek akik könnyen megnyílnak, akik rögtön elmondanak mindet. Láttam őket sírni. Összetörte őket a csalódás. Nem mindig a túl közel jelenti a jót.
Emberek akik képtelenek segítséget kérni.Tudják, hogy segítség kell, tudják, hogy valami nem jó.Gyengeség beismerni a gyengeséget?
Sok ember szeretni megosztani a problémáját, úgy érzi így már nem csak övé a teher, osztozni tud a nehézségeken. Kérdés, hogy valóban hallják-e amit mond vagy csak szimplán udvariasságból érdeklődőek. Érdeklődnek-e egyáltalán vagy csak a másik látja úgy?
Feküdni a nyári hőségben egy fa alatt, elmerülni a hangokban, érezni a szellőt. Az ég közelinek tűnik.
Sétálni a hóesésben és hallgatni a friss hó ropogását. Fehérség. Tisztaság. A levegő fagyott. Kitisztul minden.
Látni a buszról, ahogy elkezd esni az eső. Az emberek mind futnak, esernyőt húznak. Kiürülnek az utcák. Elázni. Nevetve felnézni és élvezni, ahogy a cseppek az arcra hullnak.
Hallgatni ugyanazt az a dalt újra és újra, megint, még egyszer, órákig.
Elveszni valamiben.
Bármiben.
Ott.
Akkor.
Tenni valami olyat, amire senki sem számított.
Élni.
Élni minden levegővételnél.
A könnyek felszáradnak.
A hibák gyűlnek.
A térd sebes lesz a földre eséstől.
Levegőt kell venni és felállni.
Vagy a földön maradni és várni.
Nem teljesülhet mindenki álma. Nem is kell. Kergesd őket. Akard. Próbáld. Bukj el. Az nem zár ki semmit.
Néha meg kell állni. Le kell ülni. Mély levegő. Hajsza indul.
Nem kell szupersztárnak lenni. Nem kell gazdagnak lenni. Nem kell szépnek lenni. Nem kell népszerűnek lenni. Nem kell folyton győzni.
Nem baj ha néha fájdalmat okozol. Neked is fognak. Néha kicsit önzőnek kell lenni. Néha látni kell azt, amit akarsz.
Néha felkel áldozni magunkat. Háttérbe szorítani az érdekeinket és segíteni.
Nem leszel tökéletes mindenkinek. Nem felelhetsz meg mindig.
Hagy fel velük. Élj magadnak. A megváltó nem jön el újra. A bűnök megmaradnak. A bűnös nem lesz újra hófehér. De fakulhat.
A boldogságot az álmokról való lemondás és gondtalanság hozza el vagy a tudat, hogy megpróbáltad?
Egyik sem?
Nem kell minden kérdésre választ adni. Nem kell mindenen gondolkodni.
Üldözd az álmokat. Tégy valamit magadért. Ne várd, hogy az öledbe hulljon a megváltás. Nem fog. Nem egy filmben élsz. Megírhatód a forgató könyvet, kiadhatod, eljátszhatod, elhiheted, de végül csak ülsz és behunyod a szemed.
Fuss.
Emelkedj fel.
Belefogsz bukni.
Felfogsz állni.
Megfogsz halni.
Akkor már semmi se fog számítani.
De az életben még lesznek emlékeid.
Mire emlékszel majd? Mire akarsz?
A dombon segítettél a néninek felcipelni a csomagot.
Elküldted a jelentkezést.
Rákérdeztél.
Bedobtad a levelet a postaládájába.
Adtál pénzt az utcai zenésznek.
Köszöntél egy idegenek.
Mosolyogtál a gyerekekre.
Szerencsét kívántál.
Fuss.
Tudd, hogy megpróbáltad.
Kínozni fog a vágy.
Sírni fogsz a kudarctól.
Látni fogod, hogy másnak sikerül.
De élvezheted az esőt, feküdhetsz a napon, érezheted a tavaszt, félhetsz a sötétben, nevethetsz amíg a könnyed kicsordul, elmerülhetsz az ölelésben, elveszhetsz egy dalban újra és újra, láthatod felkelni a napot, érezheted az ízeket, szerethetsz, veszíthetsz, felállhatsz.
Élhetsz.
Kövesd az álmaidat.
Élj nekik.
Élj értük.
Érd el.
Próbáld.
Nem biztos, hogy a legnagyobb álom hozza majd el a legnagyobb boldogságot. Ne becsüld le a kis álmokat.
A széthullás meg menthet, visszahúzhat a valóságba. Kirajzolja a határokat. Lépd át őket. Cselezd ki.
Fuss érte.
De néha tud feladni, az élet ráfog kényszeríteni, hogy ad fel, de lehet még millió álmod. Nem halsz meg úgy, hogy egy ne teljesülne.
Nekem most nem sikerült, majd fog, jobb lesz, most teszek érte, innentől megpróbálom.
