127 óra

Letöltöttem és beletekertem sikeresen a legdurvább részbe kapcsoltam bele, úgyhogy még aznap éjjel megnéztem mert nem hagyott nyugodni.

Lényegében annyit én nem éltem volna túl, kinyírtam volna magam, bár amilyen mázlis vagyok lehet, hogy a szikla pont a fejemre esett volna.

Osztálytársam mesélt  a filmről, már akkor egyértelmű volt nem lesz könnyű darab, főleg mert valóságon alapszik.

A karakter nagyon szimpatikus James Franco tökéletesen teljesített hozta a  szabad szellemű, sokoldalú, vicesekedő, elkeseredett, kitartó mérnők-őnkéntesmentő-túravezető-hegymászót.

A szituáció, a helyszín nagy kihívást jelenthetett a rendezőnek és színésznek és a végeredmény a nézőnek.

A történet nem bonyolult és bármely túrázóval megeshet, egy rossz mozdulat és a következmény a kilátástalanság. Esetünkben Aron-t egy szikla láncolja egy szakadékhoz maga alá szorítva a hegymászó kezét. A jelenet ahogy az elején próbálja kiszabadítani magát tökéletes, az arcjáték, az erőlködés, megrázó. Én két óra után lettem volna idegi roncs, mozogni nem tudok, segítséget hívni nem tudok, élelem és víz nem sok és tudom feltehetőleg a kezemnek rövid időn belül annyi ha valaki nem talál meg.

A videó kamerás jeleneteket mellet nem lehet elmenni szó nélkül üzenet a szülőknek, képzeletbeli rádió interjú, vallomások. Egyszer elkeseredett máskor pedig mintha csak megállt volna pihenni míg elmúlik a hosszú séta miatti görcs a lábából és közben elszórakoztatja magát addig amíg újra útnak nem indul.

A hallucinációk főleg a viharos, hát le a kalappal a rendező előtt, remekül megoldotta.

A színészi játék kifogástalan nem hiába kapott ennyi jelölést.

Talán az első két napot ki lehet bírni épp ésszel, de a harmadik reggelen többségünk elveszítené a hitét, én mindenképpen. 

Hatalmas lélekjelenlét, kitartás, fegyelem, erő és elhatározás kell ahhoz amit ez az ember megtett az életéért. Eltörni a saját csontjait, hogy aztán kezét leamputálva szabadulhasson a sziklától ami egész eddig csak rá várt sokunknak elképzelhetetlen. Én egy késsel lehet egészen más vágtam volna el és nem a kezem. 

Amikor a "műtét" sikerül és csak bámul véresen, megdöbbenve.... nincs szó arra az arcra.

Minden tiszteletem övezi a hegymászót akivel ez tényleg megtörtént, nagy döntést hozott meg. Lehet sokak egy ilyen trauma után nem bírnának felállni, míg vannak akik ugyanúgy folytatják tovább.... A végén a mosoly a medence szélén.... ha valaki végig nézi a filmet, ha együtt szenvedi végig  a napokat a szereplővel, ha érzi a kilátástalanságot, ha eltudja képzelni azokat az érzéseket, ha átéli  a pillanatokat amiket a főhős akkor látva a végén ezt a mosolyt a barátjának érzi és megkönnyebbül, mert tudja nem veszítette el a barátját se fizikailag se pedig emberileg, nem egy összetört ember került ki a kanyonból hanem egy még erősebb ember.

http://www.port.hu/127_ora_127_hours/pls/fi/films.film_page?i_film_id=115381