a tehetetlen tömeg végül saját tömegétől megmozdul
és eltipor a mélybe, tehetetlen árnyak kifacsarnak végleg és köszönöm nem bánom
nem bántam meg semmit, minek tenném vajon hisz vízbe nyomnak holnap és a minden egyre nagyobb vadon
lesznek koszorúk, gyászbeszéd és szirmok mocskos hazug szavak, őszinte kacajok, az ott meg arat
aratja a búzám, kenyeret süt és majd ott kint a napon eladja és alszik nyugtatókkal a havon
téli álom megfagysz, kísért a hibád
két út van és még száz azon felül ötven, nem érdekel hol jársz
nem leszek lelkiismeret
az évek a miénk maradnak, majd mosolyogsz, de sose ismétlődnek a napok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése