Egy bárszék.
Egy pohár.
Az őszi táj titkai.
Egy vers.
Egy dallam.
Feküdni a nyári hőségben egy fa alatt, elmerülni a hangokban, érezni a szellőt. Az ég közelinek tűnik.
Sétálni a hóesésben és hallgatni a friss hó ropogását. Fehérség. Tisztaság. A levegő fagyott. Kitisztul minden.
Látni a buszról, ahogy elkezd esni az eső. Az emberek mind futnak, esernyőt húznak. Kiürülnek az utcák. Elázni. Nevetve felnézni és élvezni, ahogy a cseppek az arcra hullnak.
Hallgatni ugyanazt az a dalt újra és újra, megint, még egyszer, órákig.
Elveszni valamiben.
Bármiben.
Ott.
Akkor.
Tenni valami olyat, amire senki sem számított.
Élni.
Élni minden levegővételnél.
A könnyek felszáradnak.
A hibák gyűlnek.
A térd sebes lesz a földre eséstől.
Levegőt kell venni és felállni.
Vagy a földön maradni és várni.
Nem teljesülhet mindenki álma. Nem is kell. Kergesd őket. Akard. Próbáld. Bukj el. Az nem zár ki semmit.
Néha meg kell állni. Le kell ülni. Mély levegő. Hajsza indul.
Nem kell szupersztárnak lenni. Nem kell gazdagnak lenni. Nem kell szépnek lenni. Nem kell népszerűnek lenni. Nem kell folyton győzni.
Nem baj ha néha fájdalmat okozol. Neked is fognak. Néha kicsit önzőnek kell lenni. Néha látni kell azt, amit akarsz.
Néha felkel áldozni magunkat. Háttérbe szorítani az érdekeinket és segíteni.
Nem leszel tökéletes mindenkinek. Nem felelhetsz meg mindig.
Hagy fel velük. Élj magadnak. A megváltó nem jön el újra. A bűnök megmaradnak. A bűnös nem lesz újra hófehér. De fakulhat.
A boldogságot az álmokról való lemondás és gondtalanság hozza el vagy a tudat, hogy megpróbáltad?
Egyik sem?
Nem kell minden kérdésre választ adni. Nem kell mindenen gondolkodni.
Üldözd az álmokat. Tégy valamit magadért. Ne várd, hogy az öledbe hulljon a megváltás. Nem fog. Nem egy filmben élsz. Megírhatód a forgató könyvet, kiadhatod, eljátszhatod, elhiheted, de végül csak ülsz és behunyod a szemed.
Fuss.
Emelkedj fel.
Belefogsz bukni.
Felfogsz állni.
Megfogsz halni.
Akkor már semmi se fog számítani.
De az életben még lesznek emlékeid.
Mire emlékszel majd? Mire akarsz?
A dombon segítettél a néninek felcipelni a csomagot.
Elküldted a jelentkezést.
Rákérdeztél.
Bedobtad a levelet a postaládájába.
Adtál pénzt az utcai zenésznek.
Köszöntél egy idegenek.
Mosolyogtál a gyerekekre.
Szerencsét kívántál.
Fuss.
Tudd, hogy megpróbáltad.
Kínozni fog a vágy.
Sírni fogsz a kudarctól.
Látni fogod, hogy másnak sikerül.
De élvezheted az esőt, feküdhetsz a napon, érezheted a tavaszt, félhetsz a sötétben, nevethetsz amíg a könnyed kicsordul, elmerülhetsz az ölelésben, elveszhetsz egy dalban újra és újra, láthatod felkelni a napot, érezheted az ízeket, szerethetsz, veszíthetsz, felállhatsz.
Élhetsz.
Kövesd az álmaidat.
Élj nekik.
Élj értük.
Érd el.
Próbáld.
Nem biztos, hogy a legnagyobb álom hozza majd el a legnagyobb boldogságot. Ne becsüld le a kis álmokat.
A széthullás meg menthet, visszahúzhat a valóságba. Kirajzolja a határokat. Lépd át őket. Cselezd ki.
Fuss érte.
De néha tud feladni, az élet ráfog kényszeríteni, hogy ad fel, de lehet még millió álmod. Nem halsz meg úgy, hogy egy ne teljesülne.
Nekem most nem sikerült, majd fog, jobb lesz, most teszek érte, innentől megpróbálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése