Eléggé nagy fegyver a vallás, a hit. Én nem hiszek az egyházban. Szerintem lehetetlen úgy élni, ahogy azt Jézus gondolta. Az egyház pedig nem is olyan szent a vallásos embereket nagyon könnyű befolyásolni. Persze a hit egyáltalán nem rossz dolog, nagyon sokat segíthet ha tudunk valamiben hinni, bármiben. A hithez jogunk van és sokszor más nem is marad csak a hitünk és a reményeink. Hihetünk istenekben, gondolatokban, felfogásokban, bármiben, de legfőképp magunkban kell hinnünk.

Mi a modern korban hiszük. Kell valami megszerezzük. Leszarjuk a véleményeket, törvények meg okos emberek, pártok és politikusok parancsolnak. Az emberek szavazzak vagy nem, elégedetlenkednek és mi is ezt fogjuk csinálni. Okosak vagyunk mindneki hülye mi vagyunk a világ közepe. 

Kell mert tetszik, kell mert lehet kel kel kel. Ez van. Nem tudunk lemondani a kényelemről. Valószínűleg élünk és meghalunk elfelejtenek és ezt tudjuk valahol és mégis harcolunk, hogy jobb legyen az élet és ez a normális. Felfoghatnánk úgyis, hogy semmi értelme mert úgysem marad utánunk jóformán semmi. 

Kétszínűség elítélni, hogy így megy úgy sajnáltatjuk magunkat a szarkis problémáink miat, mindneki ezt csinálja. Mindenkinek az a porbléma amilyen baja neki van. És bocs, hogy nem sirok és borulok ösze bűntudatomban mer valahol éheznek. Én nem tudok tenni ellene. Jó lenne ha tehetnék de nem, ezvan. És ha neked fáj attól még tese teszel értük semmit.Én is sajnálom őket, de ettől nekik nem lesz jobb.

Sokan olyan helyzetbe vannak, hogy segíthetnek, segíthetnének de persze kevesen teszik meg. Nem lehet csodát tenni. Nem lesz tökéletes világ, nem lesz béke, nem lesz elégedettség. Vannak szép és rossz napok. Szenvedünk és boldogok vagyunk. Jókor vagyunk jó helyen, rosszkor rossz helyen. Belénk rúgnak, visszarúgunk. Elhisszük, hogy a legjobbak vagyunk, elhisszük, hogy sose lesz jobb. Hiszünk, csalódunk. Elesünk, felállunk. Lélegzzünk. Meghalunk. Vége. Elfelejtenek. Ami maradt csak egy sírkő vagy egy urna, néhány száll virág és halványodó emlékek.