Lélegző pocsoja, mely olyan nagy, hogy süllyedek, vörös árnyakat festenek a képzelt kényszerek. A kanapén csak ketten, a kanapé a hajó része a padlón maró folyadék, te azt mondod átviszel én szeretném, ha égetne a fájdalom. Téged ne, csak engem, nem látom az arcod, de a neved sejtem és ez a kiérdemelt név mindenre garancia.
Csíkot húzott az alkaromra a képzeletbeli penge, bőröm alól lila sav kényesen szivárgott, sértette a fény, sértette a felismerés, megszárad és lemosom, de az álmot megszakította a hajnali valóság csikorgató létezése. Majd lemossuk a kanapén, majd lemossuk, mert máshol nincs esélyünk.
million little pieces
stolen from you
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése