Szigorúan saját mocsok amely csorog végig a testemen, láthatatlan, de iszony módon mar. Elvesznék. Az örömteli dolgok életiszonyt okoznak, vagy talán a belső gát nem enged, nem nem nem mehetsz, mert fájni fog és akkor én is szívok veled, te, te akárkineklánya. Marja a kezem és közbe megvéd, védeni akar attól amitől félek, hisz fájhat, belesegondol ugyanúgyfájahogymarkolja tépi a bőröm. Összekeverednek a dolgok, bogozd ki. Soha!
Amúgy valósággal élek, no ehhez mit szólsz kis barátom, és olyan szép leírást fogok alkotni, hogy csak néz majd a varjúfejűátoknő csak nézz, persze úgyse merem majd felolvasni.
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem
Szárnyakat ki, repülj, repüljetek, az ég kékes, láthatod lilának, felemelőleszamindenség.
Csak az a furcsa, hogy közben egészen máson járt az eszem. Én, tudod, New Yorkban lakom, és arra a tóra gondoltam a Central Parkban. Hogy vajon befagy-e, mire hazamegyek, és ha igen, akkor hol lesznek a kacsák. Képzeld, azon spekuláltam, hova mennek a kacsák, ha befagy a tó. Jön egy tag valami kocsival, és elviszi őket az állatkertbe, vagy mi? Vagy egyszerűen elrepülnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése