Ott hagytál egyedül álmodni, majd újra megcsináljuk. Megcsinálod.
Itt valahogy egyszerűbb. Az álmok szebbek.
A nyomok megmaradnak egy ideig, de a kék folt eltűnik, a duzzanat felszívódik.
A szív még vérzik.
Most megint itt hagytál álmokkal takarózva, majd találkozunk a következő fordulóban. Megint én leszek a vesztes. Ennyi maradt nekem. Emlékezz rá, mindig emlékezz. Ez az egyetlen győzelmed.
Láttalak összetörni, belefulladni saját magadba. Láttam benned a sekély semmit.
Emlékszem az összes ígéretre, olyanok mint a tűz utáni romok. Minden elégett még felismerheted a játékmackót, látod a formáját, de már sosem lesz olyan mint a régi. Csak fájó emlék régi önmagáról.
Üres, kormos, régi ígéretek. Szavak. Közben meg csak röhögtél.
Ha újra erre jársz valamelyik mocskos kis sikátoromban, valami szennyes mellékutamon, biztos lehetsz benne, hogy ott leszek valami konténer alján, mocsokban és bánatban dagonyázva. Miattad. Talán megtanítottal szeretve szenvedni.
Amikor abban az ágyban fekszek az álmaimmal, rólad álmodok. Az ajkaidról, a csókodról. Az öklödről ami égett és simogat. Már nem érzek mást csak téged, te vagy a fájdalom. Az öklöd rosszabb mintha elégnék, rosszabb millió késnél, mindennél és mégis kell.
Hagy a vérben heverve az ágyon, újra látlak majd holnap kezdődik a következő forduló.
pierrot the clown
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése