Megszokta a csöndet.
Az elején még hallotta a lihegését ahogy kutat valami a sötétben, most már tudja, hogy fal van közöttük. Persze néha még elhiszi, hogy igazi. Mostanában túl sokszor.
Megszokta az egészet.
Persze a megszokás nem egyenlő azzal, hogy szereti is az ember a dolgokat.
Elfogadja. Mert nagyon nincs mit tenni.
Aztán azt mondja, nincs is baj hiszen minden a legnagyobb rendben.
Ne hazudj.
Néha megtöri egy kacaj a távolból, néha zseblámpával kutatnak.
A baj, hogy lusta volt ordítani.
Érezd a levegőben.
Persze csak árnyék vagy.
Lát a sötétbe de igazából csak odaképzel az éjszakai falaira. Úgy látja, hogy a feketeségben te még sötétebb alakként járkálsz.
Kísérted. Beszélsz hozzá.
Hallja ahogy lépdelsz.
Hagyd békén!
Ez az ő csöndje.
Aztán egyszer azt mondta, hogy rátetted a hideg kezedet éjjel és a fülébe ordítottál.
Álmodott csak te másztál bele az álmaiba.
Mást is hozhatnál nem csak lidércnyomást.
Azt mondja nagy a csönd, de közbe zajos az élete.
Ő megszokta a csöndet. Elhiszi.
Zajban alszik.
Te vagy a zaj.
Hagyd békén, ez az ő csöndje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése