néha

Ha végignézem az embereket magam körül picit megijedek, szinte kivetél nélkül mindenki problémákkal teli tóban próbál fent maradni valami gyönge kis tutajon. Néha elmerülnek és fuldokolnak.
Visszamennék tíz évet az időben, kis gondtalanság. A régmúlt amikor még csak óvodába kellet járni, aludni, enni, játszani és hangosan köszönni mindenkinek. Homokozóban ülni és nem tudni a valóságot. 
Ha csak alkalmanként visszamenekülhetnénk....
Ez az érzés csak kínzóbb lesz és ez a tudat elkeserít. 
Nem lesz már többet olyan, hogy mi. 
Csak én és két sírkő.
Könnyek.
Űr.
Anyám-apám kéz a kézben, én középen:
Egy idilli látomás, egy elfeledett mesében.
Óriások földje, főszerepben egy törpe,
Nem tudásra szomjazik, még csak egy szörpre.

Nem akarok gondolkodni, pláne nem ilyeneken, kimondhatatlanul lehangol. 

Ma kaptam egy elég erős tippet a jövőmről, rációt látok benne sőt egy lehetőségnek igazán jó. Furcsa volt kimondva hallani azt, amit már párszor elképzeltem, aztán ijesztő a kérdés: Mi van ha tényleg? Erre vágsz?

Nem. Nem egészen.

Egy ideig szinte mindenben látok fantáziát, amíg nem ismerem meg az adott dolgot, amíg érzem az újdonság illatát, amíg ott lebeg a kihívás, amíg bizonyíthatok. Egy ideig élvezem és akarom, de aztán...

Van egy szabály(szerűség)

minden addig kell, míg meg nem kapod

esetemben amíg meg nem szokod, rá nem unsz

Elkezdtem félni, hogy ha elérem a célom meddig fogok neki örülni? Beleunok majd abba az életbe amit minden nap elképzelek magamnak? typical

Képes vagyok a legnagyobb boldogságom elszúrni a kételyekkel és három szóval: mi van ha...?

Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...

A dolgokat most jobban megértem. Régen nem értettem a veszekedést, nem értettem miért mutogat rám valaki gonoszul. 

Csak álltam nevetve és elbűvölt a homokvár amit apu épített.

Akkor nem értettem hova megyünk autóval azon a gecire elcseszett napon, nem értettem miért van csönd, nem értettem hol lehetnek a mosolyok. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de tudod volt egy plüssöm ami mindig rám mosolygott, még akkor is, amikor filccel rajzoltam a kanapéra. A plüssök mindig mosolyogtak, mindig ott voltak nekem. Egyszer tűnt volna el az általuk nyújtott biztonság...nos nem is tudom mi lett volna akkor.

Most már értem azt az elcseszett napot, értem és érzem mit okozott.

Sok ilyen nap van még.

Mit jelent a másság, nyomor, háború?
Nem tudtam hogy egyszer minden csőstől rám borul.
Szerettem alulról bámulni az életet,
Azt hittem jó kaland lesz, ha felnőttként élhetek.

Olyan mintha már mindent értenék. 

Hála ég nem.

Lehet bele halnék.

Csak egy kis gondtalanságot újra.

idilli látomást

csak kicsit