Nagyon érdekel, ugyan letudjuk-e győzni a kis apróságainkat?
Kinőhetem a gondolataimat? Néha kínoznak, de mivé lennék nélkülük? Nem azt mondom, hogy különlegessé tesznek, csak hozzám tartoznak, az leszek tőlük aki vagyok.
Valami iszonyatosan hiányzik, érzek valami űrt. Igazából sose volt betömve, valami hiányzik ami nem létezik, amit nem érdemlek meg. Tényleg nem. Ha valami jönne, ami betöltheti az űrt egyszerűen úgy érezném, hogy nem tűnhet el belőlem, a részem, az enyém és nem adom, nem adhatom!
Nem arról van szó, hogy hiányozna csak, ha valami jó a helyére lép valószínű nem marad örökké ott.
A jó távozása után milyen lenne újra találkozni a régi baráttal?
neki megadom magam
kinek?
majd valakinek, aki magasan ugorja át a lécet aztán megtör a gondolataival
intellektuálisan igénylek, de rohadtul
hallgatni akarok és elveszni más szavaiban
Amúgy irtó érdekes ülni a sarokban egy emberekkel teli szobában, nézed őket és eszedbe jut: léteznek. Sose tudhatod ki milyen, néha megpróbálom elképzelni őket. Elképzelem a beszélgetést, az életüket, látom őket a buszon. Sokszor döbbenek rá mennyire kicsi vagyok, szinte jelentéktelen a mindenséghez képest. Mégis megvan a helyem ott közöttük valahol. Néha túl sok az ember, máskor nem tudok betelni velük.
Harmónia kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése