éter

dübörög a düh a dohos falakon

s dübörög a múló románc az ajkakon

ködbe borul az őszi reggel

földbe szorul az ősi ember

levelek szállanak délre

emberek állnak félre

mozdulnék én is, de új vagyok

körülöttem mindenhol angyalok

angyal vagyok, de sáros lélek

arra lettem, hogy mindig féljek

szarra leltem s ez álnok vétek

hisz várat abból csak ha érdek

de mond hol találok egy vétkest

embert? lényt? szörnyet?

kit keressek, merre?

délnek!

hisz arra állnak félre

a senkik, a hősök, a harcosok

a békés elmék, s akiket marcolok

ajkakon pihen a régmúlt

bukott voltam, de a szívben láng gyúlt

test az ágyban, testek, részek

képes lettem egybe látni az egészet

a fal dohos maradt, a düh dübörög

a múló románc még mindig ücsörög

teli a fal mocskos szarral

órarabság

reformálok 

deformálok

papír udvar

gyufa király

és 

hamu lesz belőletek

gyullad az ég

nevetve félt, aki élt

éltem én?

élek

s néha félek

biztonság, takaró fal

takaró burok, védelem

néha félek

miközben nélküled élek

zár zár zár az égbolt

maradjunk még

nyissunk földi mennyországot

hogy vagy?jó hogy vagy

köszönöm a lélegzés varázsát
köszönöm az időt
köszönöm a gyógyítást
köszönöm az erőt
köszönöm a létezésed
köszönöm, hogy létezhetek
köszönöm, hogy láttam
köszönöm a takaród részét
köszönöm a sebek fakulását

és már él, nem az él hegyén
nem rég kezdte, de élvezetesnek véli
gyakorlom éjjel és nappal na meg a nem létező napszakokban

emberbőrben

nincs időm az emberekre
a matekra
magamra
soha már a falakra
kialakulni? már megtettem, tehát tessék szépen elismerni
szerintük minden a talajhoz van szögezve, csak a kereszt lóg a falon
még a farok se állhat onnan fel

szökj szükség

szükség szükség mindent mozgató

szükség pumpálja a vért, erdők porladnak el, folyók fordulnak más irányba  

ha kérhetnék egy dolgot, nem kérnék semmit tudniillikkedves telhetetlen vagyok és félek 

inkább építek

kövekből pakolok tornyot a pataknál, égig ér már túl a felhőkőn, túl a mennyen, az égi poklon 

égi zúzda lerombolja az életet és kövek hullanak szét a nagyvilágban, 

az erkélyről lekap a vihar és elvisz a messzeségbe, új utakat épít a sóvárgó Isten és szellőkön visz haragjának sodra

számolj fényeket a távolban

hasonlít rá, aki a képről nézz vissza
persze most is mind mindig befelé fordítom engem ne bámuljon, nem nézek abba a tükörbe, régi képek tükre
tényleg hasonlít, hisz sötét lett 
a tündöklés határtalan lehetne, ha saját magadat tudnád elkábítani, olyan lenne mint egy óceán, mint egy tó
állok a vízben épp csak a bokámig ér a mindent mozgató éhségre gerjesztő pocsolya, víz, hatalmas állóvíz és ahogy nézek az éjszaka mécsesei felé a túloldalra szinte kedvem lenne átsétálni az egészen, tudnék vízen járni, érzem képes lennék átúszni az egészet, nem lenne egy kosza hullám sem ami elsodor hisz minden nyugodt mostanság, ott messze a távolban morajló villámok, csak ijesztgetnek 
ők nem akarják, hogy bizonyítsak hisz akkor erősebb lennék még az égi szentségeknél is
akár még magamnál is

tehetetlen tettlegesség

a tehetetlen tömeg végül saját tömegétől megmozdul
és eltipor a mélybe, tehetetlen árnyak kifacsarnak végleg és köszönöm  nem bánom
nem bántam meg semmit, minek tenném vajon hisz vízbe nyomnak holnap és a minden egyre nagyobb vadon
lesznek koszorúk, gyászbeszéd és szirmok mocskos hazug szavak, őszinte kacajok, az ott meg arat
aratja a búzám, kenyeret süt és majd ott kint a napon eladja és alszik nyugtatókkal a havon
téli álom megfagysz, kísért a hibád
két út van és még száz azon felül ötven, nem érdekel hol jársz
nem leszek lelkiismeret
az évek a miénk maradnak, majd mosolyogsz, de sose ismétlődnek a napok 

old blue days

kérleld az istened, hogy hozza el a világvégét
kérleld magad, nézz körül és kérleld őket, hogy ne felejtsenek el
nézd a szemeit, még nincs meg a szó mely illene rájuk
néznek és látnak, be látnak a szemembe és azon túl
mi is van azon túl?
még nappal van, de már fent a Hold elszáll előtte egy sas akit teljesen hidegen hagy az autók zaja, a szárnyak szabadságot adnak neki, szenny fölött repülni

rég nem volt már olyan mint a mai nap
szinte vihar volt

harmónia

ki van ott kint? az utcán? a téren? a sötétben? a vérben?
az ablakból nézem és nem értem, miért kint az éjszakában keresed a válaszod, az életed, az ételt
mire vadászik az éjszaki műszakos vadász? mi a fegyvered?
még mindig az ablakból nézem a messzeségbe nyúló csöndes nyugodtságot, nyugodtságod
mellesleg harmónia uralkodik odakint
kint az utcán, a téren, a sötétségben, bent a vérben, az éjben s félve de kérlek kicsit még maradj

ússzunk, evezzünk, élvezzünk és nevess rám

hangok szeretkeznek érzelmekkel a tisztáson

sikítva üti a félelmet a némaság

mormolja az igét az üvöltő harag

ásít a kétely újra felpofozta a talány
suttogó félelem tépi az elmét
éterbe nyúl a félő sikoly
csal a csilingelő csend
orgiáktól nyög a szív


horizontom
napsütés, pipacsmező és az ott messze a folyó, az égen a bárányfelhők mekegve köszöntik a távoli város szmogját
a dűlőt kétsávos út szeli ketté, a városból menekül egy kocsi szembe kamion szállítja a szállítani való semmit unottan

elfuthatnánk a messzeségbe
pipacs mezők végtelen sétányok
és tudod azok ott a fák mögött nem árnyak, hanem istenek, lusta bölcsek, nagybetűs nevű senkik, de értünk vannak
fordítsd a nap felé az arcod, ez itt a kezdet, egy nyár és kellettek mindannyian hozzám, építkezés 
kedves mérnők észrevétlenül húzta fel az alapokat és lehet ő maga se vette észre, azt se tudom fizetem-e a munkáját, munka-e ez?
de a szemét ugyanúgy dől csak valahogy kikerül a bűze

hello, mndm, hgy nm fj

Meg kell tanulnod az élet igazságtalanságait. Látod ahogy más szenved, aztán saját bőrön érzed a forró vas égetését. Fogod érezni ne aggódj, valami égni fog ott.
Mások évekkel fizetnek egy álomért, megint mások, én, beleesnek egy rémálom kellős mocskos könnyelbaszott közepébe. 
Az egész kevesebb mint egy hónap alatt szépen lefog játszódni, nyugalom kedves, nyugalom. Hisz folytatódik majd minden ahogy azelőtt, még nyár lesz, még te vagy, ti vagytok és igazán nem lesz baj.
Igazad van ugyanaz lesz, csak ott van a csak és a majd.
Hisz az égett bőr nem gyógyul, esetleg nagyon lassan. Kivájjam késsel? májad? tied maradt, tiétek
szopsz! elme orál
veszett vadak, mocskos tócsák
és már most itt van, hello 
hello kedves, kurvára nem hívott senki, hello kedves tizenkettő, hello túl vagyok az egyik feleden, ha ez volt a jobbik akkor baszd meg
futunk mi még majd mezőn és telefessük 
pécsen készen, de még nem
félek, de értem én, és ne félj
mert ennek a termése egyáltalán nem lesz önsanyargató
sajgó édeskeserű 
oh hello június!
kész a lista a rosszról
írj másikat a jóról hülye gyerek, van, volt, lesz

fuss és ne érdekeljen, ha senkit segget se

ésés milyen igaz 
hogy hívnak nem mondom el honnan jöttél kit érdekel
senkit segget se érdekel
senkit
és a mocskos név, élet, történet, én én én, ez
ez senkit de senkit se érdekel
úrimuri hogy engem se
senkit engem
ha én a senki akkor senkit se segget se 
nem érdekel
remény lehetnék
hisz így volt aztán aztán meddig érdekel egy remény? ameddig a tied
a saját reményem csak akkor ha te talán talán más vagy
mutatod magad 
seggnek senkinek 
remény vak emberé, bárkié, tied
vak lennél |lelki| esetleg bárki, te?
és ott volt a szétszakító tudatosság
és most is van a 
galaxis univerzum
amely nagy nagy és tele van színnel, mocsokkal, csodával, velünk, de mi van ami távol van
érdekel, de üresnek tűnik hisz messze van
és elérni elérnéd elakarod elvennéd elismernéd megismernéd megtennéd megélnéd megmegel
de messze van
viszont konvertáljuk csak át ide ebbe a szobába
itt lenne egy univerzum
amely senkit se érdekel
képtelenség hogy kép-és-pofa nélkül ne érdekelné őket
van itt szín, csillag, csoda, mocsok, hideg, űr, és betömött űr, és mégtöbb 
ha kérded nem dohányzom, és tényleg cigit se szívok
és még nem vagyok kész, akkor leszek kicsit ha megtanulom kimondani a sziszegőt
addig meg szeretem és szellemesen szerte vettem
de ez se érdekli különösebben a szomszédom
hála ég
hála ég a kandallóban 
hála ég nincs szaga
hála ég és fűti a házat nyáron télen nélküle megfagyok
és néha hátba vágnak és kiakarja oltani 
mert azt hiszi ettől bűzlik az utca
de a valós ok senkit se érdekel
mert tudod a te kandallódból is ömlik a bűz
felpüffedve gomolyog a színed, a te színed amit az univerzumod adott le,ki,el
felhőformában terjeng, melyet szétszakítasz te felhőpusztító
de megnyugtat és a felhővattadarabjait összeolvasztod a nappal ha
ha valaki ráül a lelkedremidreoda és veled utazik más lett a táj
majd leszáll viszlát újdonsült jó barát
és visszaáll a régi táj, omladozik a ház fala ami
a faluban jó formán senkit se érdekel ugyanis mindenkinek újítani kell nappal és éjjel
jó formán
tehát talán valakit mégis
érdekel
ebben a szobában épp mostanság ilyentájt egy nagy nagy nagy
fekete lyuk elakarta nyelni a napot amely ragyog egy ideje 
nem rég van fent, de valahogy minden láthatóbb így, és beakart állni elé
és seggét a fejéhet nyomni, hogy meneküljön
érdekelne ha eltűnne
senkitmindenkit
nem feltétlen kell a rosszhoz hozzá szoknod
bár legtöbbjükre igaz 
nem érdekel
se onnan se innen
de ez egy ilyen kompromisszum

mellesleg

vörös az ég alja. a horizontot fák őrzik, vérvörös az egyik felhő, talán egy kapu van benne esetleg megoldás
a villámok megvilágítják a sötétséget, a sötétséged
sziklaszirt fen a tetőn, lóg a lógni való talán én is egyszer egy lógnivalóleszek
csönd esetleg csend? és az egekből küldi, olyan nehéz
megnyugvás a rendszertelenségben
az óceán olyan hatalmas hozzám és mindenki máshoz, hozzánk képest
tehetetlen víztömeg, a környezet játékszere mégis erő erő fölöttünk álló erő
kicsi vagy, kicsinek látszol és hidd el az is vagy, nem vagy több  nálam ahogy kevesebb se
senkik vagyunk, a városban lakók, otthon valakik a tengerben halandók
és a fák 
azok csodák
hidd el csodák, csodák térben és időben
csodák vagytok emberek
szennyező, veszélyes csoda, hátráltató hústömeg 
és a lélek?
le imához össze a kéz mozdul a száj, de olyan nehéz

holding

füst tölti meg a tüdőt
füst tölti meg az ereket
füst tölt meg
füst vagyok


lopok új életet, új emlékképeket szökök fel az éterbe, szédülni eget verő mélységbe
összekeverem az ég kékjét, mustár napsugár haldokló univerzum vérvörös örök félhomály
és inget váltott a hold ma este, meghízott és lebámult 
kétlem, hogy nevetett volna talán egy mosolyt zúdított felénk, de mélységesen érdektelen 
nekem viszont jó lesz keresni az égen, belőle egy van
belőlünk milliárd
belőlem egy
ha a Holdon élhetnék minden reggel sajtot reggeliznék

folyik rá a tájra

hello.

kérlek ma próbáld meg

Lassú kövér felhők,

Folynak rá a tájra.

Napfény koszorúzza

És sörhabos a szája.

"akasztottam, zuhantam" zakatolafüleiben

itt az akasztás ideje
hiszen a buszról ma éreztem, hogy térben és időben tényleg létezem
majd azon gondolkodtam, ha fent ülnék az egyik felhőn és lógna ami csak lóghat, nos ott fent
ki venne észre?
fájna-e ha leesnék?
nem süllyednék bele majd esnék át rajta, hiszen olyan mint a vattacukor?
lesuttognám nektek: hallgassatok el marhák, ma felsőbbrendű vagyok, ma akasztok, fel, felakasztom, és élvezem
a kabátot a fogasra és észreveszem, hogy megtettem, eltölt a büszkeség, hogy a percek óta készülő tervet teljesítettem (mintagombgombgombod)
körülöttem éppen por, láthatatlan apróságok a légtérben, fölöttem az éter, alattam kőmenny 


mellesleg egy kép készült miközben átesek a semmibe lebegő vattacukor hegyeken

földet még nem értem, megszűntem útközbe

pluie

és az eső mossa el akkor, amikor akarom. létezünk és rohanunk, nyári eső, dörög hisz valaki mérges odafent, tehát növeljük haragját, akár szabadságra is mehetsz drága mert mi mezítláb futunk majd a dühödben.

tudod mindenki függ valamitől

függ a függöny lefele hisz mást nem tehet

függ a farkas a holdtól

a tenger tehetetlen, arra csap amerre fújja a szél, minden hullám áldozat

az esőben megfürödtem szépen

függök a busztól

függök az időtől

függök félelemtől, mérföldektől, tértől,

függök a szavaktól, esőtől, széltől

magamtól

és talán

és akkor szépen elmossa az elmét
amíg a testet nem tudja

x&u

és majd megáll a világ, ha meghalunk
akár egy buszon borral a kézben
akár egy bokorban
akár ott a megmászhatatlan rámpákon
sarokban
sárban mászva
Ha sikerült felfutnod a félcső tetejére már hős vagy, még nagyobb hős ha énekelsz, akárhogy, akármit. Lóg a láb a képzelt magasról, füst tölt meg, ha lehetne raknánk egy nagy ágyat a zöldfalúfirkáltmocsadék közepére és akár be is költöznénk, be az otthonba, a másikba. Jó lakhely lenne van állandó zene akár általunk, akár vendégek által, kérésre, ötven kis fénylő pénzért és néha napján még úszhatsz is, úsztunk már. A falakról ránk bámuló rajzok a bűntársak, figyelnek, de nem árulnak el semmit, emlékképeket őriznek, közöttük élünk ők pedig halkan, szótlanul figyelik a lépteket. Otthonnak nevezhetjük, létezünk.

6132 nap

Sose mondtam, hogy ne kövessünk el bűnt, bár igaz nem szólítottalak fel rá, hogy tedd. Csak bele kellett rángatni az élet nevűbe.(és majd kitaszítani, kirángatni, kilökni, kizökkenteni onnan?) Sárban megfürödni szépen, tisztára. Hozzányúlni  a vizekhez, csak szépen a felszínét simogatni hisz mégis miért ugornék bele és zavarnám meg, lehet alszik, lehet mocskos.(vagyok) Ha csatamezőbe vezetne mérhetetlen vágyat éreznék győzni, mérhetetlent mégis ott veszni az utolsó győzedelmes pillanatban amikor már a mi zászlóink nyúlnak az égbe és festik vörösre a kék égen tomboló tengert, nos akkor szúr majd le az élet, mint egy utolsó bosszú. Én meg lógatom a lábam a felhőkön(melyek semmikép se fehér bárányfelhők, sokkal inkább villámokban tomboló sötét részeg felhők) szóval lógatom, dúdolok és három különböző pohárból iszom majd bort, bort, bort.

A mérhetetlen vágy is lehet véges, csak merd elképzelni a végét, nodeazéleted mérhetetlensége napokba van tömörítve, évekbe, korszakokba, de voltaképp levegővételekbe és vércseppekbe. 

mondhogymond

mondhogystop

mondhogymost

mondhogyelraboltaszótlanság

a csata mező mellesleg véres lesz, emberekkel akik karnyújtásnyira suhannak el mellettem és fejbe vágnak, ha épp úgy tartja a menet, egy-kettőnek van pisztolya a többi karba, tőrben, késben, sárban, méregben van elásva

nosnemtudom én miben

6132 nap.... levegővétel nem meghatározható...

fake plastic trees

Egy kényelmes pokolba zuhanva a kő mennyországból. 
Mindenhol hamis párnák, kőből, vastüskékkel. Vörös-kék lángok, képzelt szirének vérfagyasztó sikolya, egy szék, egy trón, fekete betűkkel festett név a műanyag megváltás kapuján, az én nevem. Kidobtak, mert betegség tombol odabent, élvezd a végtelen lángok vendégszeretetét. 
És csak fut, megáll már nem kering a Föld, a mindenség csillagokat hányt rá, megáll, minden megállt. Kérj elnézést, mert hiszed, hogy lehetsz egyetlen. Ha hallottad volna úgy igazán a síró fákat rájöttél volna időben, mind csak hamis műanyagból készült semmik voltak, programozott képzet. 
Félhomály, fullasztó szén-monoxid a levegőben, sötét lángok, szédítő hőség. Itt az idő, hogy átlépj egy másik dimenzióba, az univerzum összedől a súlyod alatt, lépd át a világ végét jelentő vonalat.
- Ha rosszabb lesz?
- És ha jobb?
Betört a napfény, a szél simogat(hathathat)

most lehetne a jó, esti szél, szeles, feles

Először az évben, először nekem here comes the rain.

Elmossa az erdőt, elmossa az ágyam, szakad befelé, ömlik, tisztít, mar. Képregénybe illő vihar lehetne, amely ellopja az áramot a várostól és kisgyerekeket űz remegve az ágy alá, állatokat kerget az utcán és hajléktalanokat mosdat, papokat szentel, bűnözőket koncol. 

elmossa a múltat

elmossa a neveket

Kérdezném, de ha nem felel? Kimondaná, amit nekem kéne, de bevarrtam száját, én táplálom belőlem él, parazita, a legek legje. 

Nos ki van odakint? Miért nem jön be? Elmossa az vihar, már a jelzőlámpák se égnek. Se öröm, se bú. Táplálkozz, moss, napozz, legyél olyan ami biztos, hogy te vagy. Az eső mellé, szél (ami mindent felkavar, mindenfelé fújnék) a szél mellé egy költő, felnagyítja és már látom melyik most a jó. Ha megszelídíted a vihart, nem hagy el se ő, se a támasz, és jó lesz, most a jó, és megszelídítem, megszelídül. Esti vihar, villám támad, szétcsap ég a fa, bús komor már ég a rét is vörös festék színezi az eget, káosz, zaj, a pusztítás szépsége járja be a lelket, nem oltom el, majd eloltja ő, jön a  vihar, a szél hozza az illatát, szagát, bűzét, mámorító parfümjét.

2092

sorozatlövés az éjszakába, dermesztő csöndben fagyos sikoly, önts jégre forró teát és fess feketét a fehérre

fejest ugrani a mindent jelentő semmibe, akármibe

számolj foltokat utána 

az idő megáll, csak állsz és bámulsz le, ott vár

hegycsúcsról üvölts hogy kár, a pokol ég már vár

sarki fény lehetnék, ritka égi tánc, gyönyörködnének és várnának, meghalnék majd feltámadnék táncolnék a végben, égi parketten lakk cipőben eltűnhetnék szépen

hogy is volt nemrég? remény lehetnék, nem biztos, hogy lennék, ezt is nagy felelősségnek látom

nos egy pillanat még mindig megtörhet, felemelhet, ledobhat, ámíthat, csokival kínálhat, pofozhat

semmisemmaradandó ha elég hosszú időt nézel, eltűnik a lábad alól a föld, az univerzum nem tágul tovább

you need to stay alive until 2092, February 12. 5:50 AM.

snkhz - nncstln

most elmondom mid vagyok mid nem neked

nem szeretek hallani magamról szép éneket, ugyanis hatalmas felelősséget pakol a nyakamba, ami alatt irtó könnyű összeszakadni, és ha összeszakadok engem aztán ne kaparjon fel egy akárki se, valamelyest biztos jó feküdni ott, csak lehet máshol jobb

a szemembe sütött aztán a szellő megsúgta, hogy rontja a szemem, szóval inkább lehajtott fejjel éljek

eltelnek, elmennek, melletted, elereszt, elteper, felvesz, letesz, ereszt, fel, engem, el, szerte kell, mert, elengedhetetlen, elengedem, elengedted, esetleg elesett ellenem (én)

pillanatok uralkodnak fölöttünk úgy, ahogy éppen lekoppannak az asztalra, oda vagy épp pont máshova valók, szóval ha uralkodnak fölöttünk akkor lehetek még erős és tudatos vagy csak áltathatom magam, lécci áltass, ültess, vess

nevess

sejtelmem sincsen a lényegről, talán nem is állítottam, nem állítottam még fát a kertbe, nem karcolnék a kérgébe semmit, csak a sajátomat csak magamra

- Hellokedves, megmondanád hova tűnnek a kacsák?

- Hülye vagy, nem tűntek el!

- De az írták a könyvbe.

- A bibliát is leírták.

- Ez csúnya volt.

- Előfordul néha napján, írtak rá már gyógyszert.

ha nagyobb lett volna a késztetés/bátorság valószínű két pofont kaptam volna, és sok vért adta volna

volnavolnavolna

no? hol vannak azok a bizonyos kacsák?

Szigorúan saját mocsok amely csorog végig  a testemen, láthatatlan, de iszony módon mar. Elvesznék. Az örömteli dolgok életiszonyt okoznak, vagy talán a belső gát nem enged, nem nem nem mehetsz, mert fájni fog és akkor én is szívok veled, te, te akárkineklánya. Marja a kezem és közbe megvéd, védeni akar attól amitől félek, hisz fájhat, belesegondol ugyanúgyfájahogymarkolja tépi a bőröm. Összekeverednek a dolgok, bogozd ki. Soha!
Amúgy valósággal élek, no ehhez mit szólsz kis barátom, és olyan szép leírást fogok alkotni, hogy csak néz majd a varjúfejűátoknő csak nézz, persze úgyse merem majd felolvasni.
Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem

Szárnyakat ki, repülj, repüljetek, az ég kékes, láthatod lilának, felemelőleszamindenség.
Csak az a furcsa, hogy közben egészen máson járt az eszem. Én, tudod, New Yorkban lakom, és arra a tóra gondoltam a Central Parkban. Hogy vajon befagy-e, mire hazamegyek, és ha igen, akkor hol lesznek a kacsák. Képzeld, azon spekuláltam, hova mennek a kacsák, ha befagy a tó. Jön egy tag valami kocsival, és elviszi őket az állatkertbe, vagy mi? Vagy egyszerűen elrepülnek?

és vár, csak a szédítő csönd

a tinta sosem fog lekopni, örökké a bőrödet égeti majd, az elméd, téged

- Talán felhő volt?

- Miért lett volna felhő?

- Nem tudom, próbálok a te fejeddel gondolkodni.

Ott ült a felhőkön, lógatta aminek lógnia kellett, várt. Egy angyal se repült arra aznap, se másnap, semelyik nap. Feljutott a felhőkre, mert elhitették vele, hogy eljuthat oda, angyalok emelik majd a galaxis végtelenségébe. Így kellett volna lennie, elhitte. Mit kapsz? Csönd, csak csönd neked. Ült, tűrt, várt, keresett. Ha egyszer azon a felhőn ülsz, nincs más lehetőség, csak ülnöd kell hisz majd jönnek érted. Az angyalok lezuhantak, nincs utánpótlás, nincs szárny és még boldog se voltál igazán. 

Cigit sodort az idő, villámként adott tüzet, szívd le mélyre, szívd csak, eleget voltál fent, ült és várt csak ült most akkor ugorj, vár a semmi szédítő magasság, szédítő csönd, szédítő tudatosság, szédítő emberek. átfogjákbaszniafejedet, ha vártál magadról szép éneket

ha nem találsz senkit, akinek...

test vagyok

mi van bennem?

zsigereimben érzem nem embertelennek születtem

bűnösnek kellett vallania magát, a világ ilyen volt, nem a te kasztod, nem a te döntésed, két centin múlhat az életed, de nélküled az életed nem is az életed

a madarakat nézni ebben a világban, mintha nadrágot akarnál venni, de nincs lábad

nemes lötty simogatott, az öt perc sose telik el

zsák csont, megtöltve, teli, egészhez hasonló részben

nos mit akarsz látni? nincsenek összesúgok, ha vannak is nincs életük

megnézem fentről, majdnem a tetejéről, az emelet tetejéről, és lebukik a nap, talán le is festem álmomban, változnak, tehetetlenül 

hallgatásba merülő tudatosság, nincs miért ordítani, hisz most jó

majd jön a lila tinta, rászárad, kétségbeejtő 

napba néztem és....

Tiszta volt, valóban, teljes mocskossága tette makulátlanná. Tehetség elrejteni a szemetet, saját maga szemetét, fehérrel fedte be önmagát, hűvös álarcában hitette el velünk, hogy valóban az egyetlen különlegessel állunk szembe. Néha teljesen elfelejtem honnan ered a színe, néha csak arra gondolok mi is lehet mögötte, eszembe jut talán egyszer előttem áll majd levetkőzve mindent ami nem ő, talán látom majd. Mi van ha minden értelemben mocskos? Nincs álarc, esetleg az arcára olvasztotta a nap? Legyen minden értelemben mocskos, fürödjön vérben, az enyémben, megadom neki, megadom magam, átlátok a havon, a viharfelhők szebb látványt nyújtanak a végtelen kékségnél. Melyik lennél inkább helyenként nap által kiégetett fű vagy pontosan helyreillesztett műanyag zöld akármi? Úgyis elsivatagosodik minden rajtad, benned, körülötted.

Nézem az eget, téged, az arcod láthatnám bárhol, kereshetném bárhol, beszélhetek is veled anélkül, hogy hallanál.

Látom, keresem, beszélek.

- És mivan azzal akivel eddig jöttél? Szinte egy kereszt volt rajtad.
- Hisz egyedül jöttem, összekeversz valakivel.
- Igazán megfoghatnád már a kezét. Merhetnéd.
- Még sosem láttalak, majd legközelebb megteszem.

kéjgázt, talán bármit

áltatnálak, talán tovább is lépnék, lécci áltass, mérje meg mit érünk, plombáld le a múltad, aztán az enyémet, értelmetlen körforgás, tele kételyekkel, elindulok majd feléd, áltass kérlek áltass,
Az én szürkém eltörpül, a fekete erős szín, nem világosítanám, világosíthatnám.
Néha jól esik fázni, érezni ahogy remegek.

A válaszaid nem tudhatom, a problémád nem érzem, mondhatnám amit kérsz, úgy ahogy te kérted. Feküdj be az ágyba, nézzél fel majd némán, nézz a saját szemedbe, öblítsd ki a múltat, könnyenként áztassa el a kibaszott paplant. Elfed mindent a mindenható tettelegessége, pofont ad és nézi, miként kerülsz majd földre, néha megszédül és kacag csak úgy magába gorombán, nem érti miért, mégis jó érzés nézni rád. A keze véres már és tényleg senki se érti, teremtett egy álmot, de miért nem veszi észre, alatti minden fölötte üres, semmi sincsen. Babaházban élünk, senkik vagyunk némán, ő játszik mi szívjuk mélyebbre a kéjgázt.

Mi lenne ha innentől együtt szívnánk gázt, ha félnél, ha fuldokolnál felnéznék én rá, ordítanám csak hallja meg, nincs már erő benne, adja fel, hagyjon futni, unja meg, félek.

éhség, mindent mozgató

most mindenkinek megy az a bizonyos mond amit hallani szeretnék jelenség, ma mindenki olyan közeli messzeségben lebeg és mégis miért versz át, hát nem érted, hátnak a kés, arcnak a nyálas bájmosoly és közbe megdugod a szomszédot vagy azt a valakit aki rád mosolygott, hát mégis miért ne, nyom a hatás, nyom a kényszer, elvárják megteszed, megteszik, nem is látod milyen színű a lámpa de ha menni kell nincs mit tenni, menj,

ha kérni kell kérd, alázd magad meg, fürödj sárba csak legyen meg a napi adag, amit kíván a névtelen, tedd meg a sár nem is olyan mocskos, annyira legalábbis nem, mint te

harcolni csak azért amit fontosan tartasz, harcolni az eszközzel amit a kezedbe rak a senkiházi, mert felnézel rá, mert neki menni fog, mert mer úgy lenni, ahogy akar

kit érdekel mit mond az a hülye

s.nk.h.z.

- ugye elég jó vagyok? ugye viszem valamire? ugye fizetnél értem? ugye tényleg lehetek az, aki lehetnék?

- hát miért ne lehetnél, hát miért ne vinnéd, majd lesz pénzem is

képes lehetsz bármire (csak ezt mondani könnyű)

megtehetsz bármit, csak elfelejtik hozzátenni néha csak fejben léphetsz, a lábad sose fog arra mozdulni

nézz fel az égre, majd küldöm a felhőket

jön az eső ez van cseszd meg

ma elmosom a földet, ma nem lesz felszín, mélység mélység szédítő magasság

leszek annyira könnyű

betört fekete ruhában, beverte az ajtókat, az ablakra lecsapódott a fagyott irányító maradványa, onnan nézte tovább ahogy a tűz vöröse kékre vált, már megint itt motoszkál a névtelen

a hangja elfagyott míg ordított a párkányról, mégis miért, miért maradtam újra kint

megunta a börtönt, éjjelente elképzelete ahogy kitépi a rácsokat és falhoz vágja, saját maga fogsága, az elme büntetése

amúgy kint süt a nap, még hajnal egykor is, valahol nagyon kint épp most kell fel

leszek annyira könnyű, hogy ezt az egészet elnézem

magamnak

neked

nekik

az egész mitévő rendszernek

rossz a kedve? vegyen rá kockacukrot

- csak nem rossz a kedve?
- csak de, és akkor?
- kockacukor
- a te fajtád se normális
- egyszer állnál fel az ágyadra ugrálni

köszönet lovasi, van egy kockacukor a polcomon és jó pár az ágyam alatt

s. nk. h. z.

Felhőkön jártunk, nos igen, megtehettük. Papírba tekert élvezet, amely után csak tompa kényszer maradt, kényszer lenni valakinek. Folyton fázok hónapok óta, tűz mellett is hideg van bent. Érzem, hogy a szervezetem napokon belül padlóra küld, érzem a csöndet aztán jön majd megint az ujjpercnyi méretű gyógyszer és az álmatlanság.
Rég nem volt már ilyen üres a lavór az ágyam alatt, valaki üríti vagy párolgok belőle? 
- Tudod iszonytatóan haragszom magamra, mert nem nekem jutott eszembe. Sose leszek olyan jó, mint amilyenek akarok lenni.
Hittél valaha szavakban? Az elején vagy, esetleg a végén? 
Emlékszel még azokra a sikátorban hagyott szemetekre, amiket álmoknak hittél? Emlékszel még magadra vagy végleg átformáltak? 
Ha senkiházinak hívnátok valószínű megköszönném. Ha senkiházinak hívnálak azt mást úgy mondaná "máté te kurvára vagy valaki, de legalábbis egyszer még leszel, a véredben van a győzelem"
néhány ember iránt duzzad a kényszer, hogy egyszerűen leírhassam neki: te senkiházi
reakció?
16:02 : tévedtem semmivel sem kevesebb a tartalom, telik

lila tinta szárad majd a kanapén

Lélegző pocsoja, mely olyan nagy, hogy süllyedek, vörös árnyakat festenek a képzelt kényszerek. A kanapén csak ketten, a kanapé a hajó része a padlón maró folyadék, te azt mondod átviszel én szeretném, ha égetne a fájdalom. Téged ne, csak engem, nem látom az arcod, de a neved sejtem és ez a kiérdemelt név mindenre garancia. 

Csíkot húzott az alkaromra a képzeletbeli penge, bőröm alól lila sav kényesen szivárgott, sértette a fény, sértette a felismerés, megszárad és lemosom, de az álmot megszakította a hajnali valóság csikorgató létezése. Majd lemossuk a kanapén, majd lemossuk, mert máshol nincs esélyünk. 

million little pieces

stolen from you

pusztuljunk, kezdjük újra, kezeket a nap felé

Tedd, tettek, haladjál.


Megint ültél vagy álltál épp, vezet a büszkeség, nem mozdulhat tőle a lábad, a szád pláne nem, a szavak bent homályba burkolva várakoznak. Ne várj semmi öledbe hulló csodát, várakozó senkiházi leszel és lassan azt se tudod mi a várakozás lényege. Nincs is cél csak félelem, megmérgez, helyben futkorászás, létra mászás, rohadt tériszony.
Gyorsan lecsúszol, ha csak az éghető folyadék meg az a majdnem legál zöld kis füstölgő élvezet. Penge súrolja a bőröd, a heg emlékeztet, cigik nyoma a karban, kézfejen éjszakai emlékek, megmaradt, lecsúszunk élvezet vezet a vérző hegek felé, de a felfele út szétbassza a térdet, fáj, élet érdeme.
A pokolba indult, eltévedve a mennybe jutott, szétégette az eső, a lelke pedig egyáltalán nem maradandó.
Az elméd leépül, a tested szétmegy, önbecsülés értelmezhetetlen fogalom, felállni gyönyörű, kéne egy kéz, máték sosem voltak talán, csináld amit akarsz, de utána őszintén sírjon a szád és magadba forgasd meg a kést először. Lesz valaki a segít, valószínű hátsószándék vezérli, de ha más megteheti lehetnél néha te is úgy igazán geci.
Épüljünk le, építs le élet, föld alatti vár lesz, így nem süthet be a nap.


Megint láttam a tükörképem a buszon, ijesztő, valamit tud amit én nem, hasított a mosolya. Igazából most érzem magam, süt a nap az úton, de mégsem éget, most egyenes, most nem mérgeznek az álmatlanság gondolatai, megfogadtam.


Egy senki mint én, olyan senki mint te, Így a senkik mint mi, csak olyan senkik mint ti.


vonzó beton 30 méter magasról
vonzó tű
vonzó mélység
teljesíthető képesség határa, határtalansága
létezése?
nyiss magad felé


Legyél végre középpont, úgyis csak végig teljesíted, belebuksz, alattuk vagy erőszakol a társadalom, az idézőjeles hatalom. Röhögd ki, beledöglesz, merd, tedd, szarj a kupac tetejére, bent dőlnek el a dolgok, tettek nyomai jelölik merre jártál, de kevesen figyelik, leszarják mind, hisz leszarod őket. Rabszolga, a tulajdonuk vagy, a tulajdonod vagy, átmeneti darab, de nem fölösleges, csak ha azzá teszed.

lakszemle a busz ablakán

Mi lesz ha vége? Az univerzum nem tágul tovább, elkezdődik az összehúzódás? Forduljon hát meg az óra mutató.

Az arcod tompul és a szavaidra már szinte nem is emlékszem. Az éjszakai buszon ültünk egymással szembe, talán nem is beszéltél, én meg féltem mégis mit gondolsz. Egyszer majd rájön az összes, sose gondol semmire a tükörképed a párás üvegen. A probléma az amikor, nem veszed észre valaki tényleg ül veled szembe, talán beszél is épp hozzád, ne a tükörképed keresd az arcán!

Csak a kerítés legyen szép, szinte már mocskosul makulátlan kerítés kellene nekik. Legyen magas, erős, ápolt, különleges, de semmiképp se legyen jobb az én kerítésemnél. Mégis melyik a nagybetűs kerítés, az amelyik lehetne egyetlen? Aztán fontos a kert, legyen benne fa, azon hinta esetleg kutyaól valahol a tövében, medence és az a bizonyos piros postaláda, virágos kert és kis köves ösvény az ajtóig. Az ösvény a legkényesebb dolog. Kanyarogjon? Na és a szélesség?  A kövek nyomják majd a lábam nyáron a vékony papucsban, a beton akkor is barátságtalan. Az ajtó a kerítés párja méltóságteljesnek kell lennie, törhetetlen várkapunak, a legnagyobb bizalom élettelen tulajdonosa. Legyen rajta kis üveg vagy elég az a pici lyuk kukucskálni? Kopogtató talán már bizarr? Szín? Anyag?

Amúgy ki a faszt érdekel, ha abba a kurva házba tök egyedül laksz és a színe is fakul az évek alatt. Lehetne benne egy feneketlen tó, talán beledobálhatnád a szennyed a félelmeiddel karöltve. Ugorhatsz is csak legyen tökéletes ugródeszka.

au revoir

engem nem kell, megtettem egyedül, te szorulsz rá
megtenném, megtenné bárki, ha beismernéd, csak tedd már meg
ne hallgass a belső énre, csatornába baszd már bele, kérhetnél
nem voltam ott
nem halottam
bent voltam

eljött
So don't forget to breathe tonight
Tonight's the last so say good-bye

végig tévedtem, legtöbb szó, ami elhagyta a számat
nem neked kellett volna engem megmenteni, hisz te vagy a sárban

weak fallen man